Az 1880-as évek vége felé, kormányváltás történt és annyira enyhültek a fogvatartás körülményei, hogy Bahá'u'lláh élete utolsó éveit a Badji udvarházban tölthette.

Egy napon a kertben Abu'l-Qásim, a kertész, látott egy nagy fekete felhőt repülni feléjük. Ahogy közeledett a felhő, rájött, hogy sáskák azok,és le is szálltak az eperfákra. Abu'l-Qásim nagyon szomorú lett, mert Bahá'u'lláh sokat üldögélt a fák alatt. Ha megeszik a sáskák a fák lombját, nem lesz árnyék, ami alatt Bahá'u'lláh ülhet, gondolta, és odafutott Bahá'u'lláh-hoz, aki a kert végében pihent a nyári lakban.

"Uram", mondta, "Jöttek a sáskák és megeszik az árnyékot a szent fejed fölül! Könyörgöm, küldd el a sáskákat!"

Bahá'u'lláh mosolygott és azt mondta, hogy nekik is kell valamit enniük, és hogy Abu'l-Qásim hagyja békén a sáskákat.

 Abu'l-Qásim visszament dolgozni a kertbe, de  látta, hogy a sáskák továbbra is a leveleket eszik. Nem bírt tovább várni, és visszament Bahá'u'lláh-hoz könyörögni Neki, hogy küldje el a sáskákat.

Bahá'u'lláh nem akarta, hogy Abu'l-Qásim szomorú legyen.

 Besétált a kertbe és odament a sáskákhoz. Gyengéden szólt hozzájuk: „Abu'l-Qasim nem akarja, hogy itt legyetek. Isten legyen veletek."

Majd felemelte a köntöse szegélyét és meglegyintette. Erre minden sáska azonnal elrepült, Abu'l-Qásim nagy örömére.