’Abdu’l-Bahát az édesapja már gyerekkorában Mesternek szólította, és így tettek a barátai is, egész életében.

De amikor Bahá’u’lláh meghalt, a Mester megkért mindenkit, hogy őt csak ’Abdu’l-Bahának szólítsák,mert ezt szeretné. Magyarul ez azt jelenti, hogy Isten szolgája. Hiszen egész életében tisztelte Istent, és alázatosan viselkedett. Úgy, mint Isten szolgája.

A hétköznapokon is nagyon egyszerű életet élt, és sehol nem kívánta a fényűzést, a luxust.

Egyszer néhány nagyon gazdag bahá’í barát Nyugatról egy szép kertben megvendégelte ’Abdu’l-Bahát, és az étkezés előtt, egy különösen szépen és gazdagon felöltöztetett fiú vitte a kristályvízzel teli gyönyörű tálat, és az illatosított törölközőt, hogy a Mester megmoshassa a kezét.

De Ő ezt időben észrevette, gyorsan a közelben lévő kis patakban megmosta a kezét, és a kertész egyik rongydarabjával megtörölgette, majd sugárzó arccal fogadta a barátokat, és arra kérte őket, hogy ők maguk használják a kristályvizet, és az illatos törölközőt, mert bizony Ő már kezet mosott.

Példát mutatott az egyszerűségből, és abból, hogy mi emberek egyenlők vagyunk bármilyen gazdag, vagy szegény legyen az illető, tudós, művész, vagy híres ember.

Arra tanította az embereket, hogy mindenek előtt, Isten előtt kell alázatosan viselkednie mindenkinek.