Élt egy férfi Baghdadban, aki ezer harcos parancsnoka volt. A kormánytól kapott pénzt, hogy fizessen nekik, hogy fel legyenek készülve, arra az esetre, ha majd harcolniuk kell. A parancsnok azonban nem volt becsületes és minden hónapban csak a fele pénzüket adta nekik oda, és megtartotta magának a többit.

Volt neki tíz rabszolgája is, akik szorgalmasak, hűek, és megbízhatóak voltak. Bár a parancsnok tudta, hogy milyen hűségesek ők, mégis nagyon kegyetlenül bánt velük.

Már régóta parancsnok volt, amikor hallott Bahá’u’lláh-ról és elkezdett járni Hozzá. Bahá'u'lláh nagyon kedves és szeretetteljes volt hozzá, és türelmesen elmondta neki, hogy hogyan kellene viselkednie. Az ezredparancsnok újra és újra ellátogatott Bahá'u'lláh-hoz, majd az idők során lépésről lépésre megváltozott.

Először összehívta az ezer embert, akiknek parancsolt. Elmondta nekik, hogy igazságtalan volt hozzájuk, mert csak a fele bérüket fizette ki nekik. Megígérte, hogy a jövőben rendesen annyit fog adni, amennyi jár nekik. Aztán hazament és elmondta a rabszolgáinak, hogy nagyon sajnálja az eddigi viselkedését. Ezentúl úgy fog bánni velük, mintha a saját fiai, és lányai lennének.

A végén mind a katonái, mind a szolgái nagyon megszerették a parancsnokot. Amikor az ezredparancsnok meghalt, a birtokának egynegyedét a rabszolgákra hagyta. Felszabadította őket, hogy ne legyenek senki rabszolgái többé.

Ugyan soha nem lett bahá'í a parancsnokból, de Bahá'u'lláh szeretete által igazmondó, tisztességes, kedves és nyájas ember vált belőle.