A Báb (a Kapu) Siyyid Alí-Muhammad, (ejtsd: Szejed Áli-Mohamed) 

1819. október 20-án született. Édesapja fiatalon meghalt, ezért Őt nagybátyja nevelte fel. 

Vele született különleges tudással rendelkezett. Képes volt válaszolni a legnehezebb kérdésekre is, melyek még tanárai ismereteit is meghaladták. Az iskolából a tanár hazaküldte, hogy semmi nincsen amit taníthatna neki, mert Ő már mindent tud. Tízes évei elején kezdett el dolgozni nagybátyjánál kereskedőként, Bushír kikötőjében és Shírázban. 

Hamarosan becsülni kezdték üzleti mértékletességéért és igazságosságáért, istenfélelméért és alázatosságáért, tudása mélységéért és széles látóköréért, valamint jelleme kedvességéért és nemességéért. 

Irán lakosságának nagy része muzulmán volt. A 18. század végén, egy szent életű tudós, Shaykh Ahmad (Sájh Áhmád) útnak indult, abból a szent meggyőződésből, hogy az iszlám szent könyveiben említett „Megígért” hamarosan megjelenik a földön. Karbilában (Karbelába) kezdett prédikálni, tanítani. Később egyik hű tanítványával együtt kutattak és imádkoztak, utaztak, és tanítottak. Siyyid Kázim (Szejed Kazem) a mestere halála után Karbilában maradt, és egyik tisztaszívű nagy tudású tanítványát, Mullá Husaynt (Molá Hoszeint) Iránba küldte. Mindenkit arra ösztönzött, hogy keressék a Megígértet. 

Mullá Husayn Iránból hazatérve tudta meg, hogy tanítómestere meghalt. Negyven napig imában és meditációban készítette fel szívét a további kutatásra. Két társával elindult Shíráz városába, ami mágnesként húzta Őt. Egy késő délután érkeztek a város kapujához, fáradtan, porosan, éhesen. Két társa bement a városba, Mullá Husayn pedig a kapu előtt maradt. Itt lépett hozzá egy zöld turbános fiatalember, aki meghívta szerény otthonába. 

Siyyid Alí-Muhammad úgy üdvözölte a fáradt utazót, mintha régi barátja lenne. Mullá Husayn kiöntötte neki szíve minden vágyódását a Megígért után, mire a vendéglátója megkérdezte tőle, hogy miről fogják megismerni azt, Akit keresnek. Az utazó elmondta a mestere szavait: „Nemes család sarja, nagy elődök örököse… olyan tudással rendelkezik, melyet nem iskolában szerzett… nincsen semmi testi hibája..” Erre Siyyid Alí-Muhammad ezt válaszolta: „Ím lásd, mindezen jelek testet öltöttek Bennem. Ó, te, ki első vagy, aki hisz Bennem! Bizony mondom néked, Én vagyok a Báb, azaz a kapu, mely Istenhez vezet” A kijelentés, mely szerint valóban Ő a Megígért, 

l844. május 22-én hangzott el a fiatal kereskedő szájából. 

A Báb szerint Ő a Kapu, melyen keresztül a béke és az egyetemes testvériség új korszakába juthatunk, és megjövendöli azt a nagy Küldöttet aki nem sokkal utána fog jönni. Ő egyesíti az összes embert és igazságos, tartós békét teremt. 

A kinyilatkoztatás után, 40 napon belül Siyyid Kázim még 17 tanítványa ismerte fel egymástól teljesen függetlenül a Bábot. Ezután felszólította őket, hogy terjesszék tanításait, és készítsék fel az emberek szívét annak eljövetelére, „Akit Isten ki fog nyilvánítani.” 

A Báb megváltoztatta az ima, a böjt, a házasság, a válás és az öröklés mohamedán szabályait és szertartásait. Kijelentette, hogy Ő Istentől származó független kinyilatkoztatás hordozója, és egy nálánál nagyobb isteni Hírnök előfutára. 

A Báb hírneve gyorsan nőtt, egyre többen akartak tudni róla. De az indulatok is elszabadultak az új eszmék hatására. Sok hívét elfogták, megkínozták és kivégezték. A Bábot először háziőrizetbe, majd Máh-Kú börtönébe zárták. Rövid időn belül látogatók özönlöttek a Bábhoz. Átvitték Chihríq börtönébe, ahol előbb ellenségesen fogadták, majd itt is megszerették, és újból látogatók áramlottak Hozzá. 

Amint terjedt a hit Iránban, úgy váltak dühödtebbé az üldözések is. A Báb első tanítványait és százakat azok közül, akik befogadták az általuk hirdetett tanokat, kegyetlen módon megkínoztak és kivégeztek. Képtelennek bizonyulván a mozgalom terjedésének megállítására, a kormányzat 1850-ben úgy döntött, hogy kivégezteti a Bábot. Tabrízba vitték. Amint bevezették a városba, egy fiatalember a lábai elé vetette magát, és könyörgött, hogy hadd haljon meg Vele együtt. Az ifjút letartóztatták, és arra ítélték, hogy osztozzon mestere sorsában. 

A kivégzés napján korán reggel, amint a Báb utolsó utasításait diktálta egy társának, félbeszakították. Megpróbálták elhurcolni, de Ő így szólt a parancsnokhoz: „Addig, míg be nem fejezem, mit elmondandó vagyok, földi hatalom Engem el nem hallgattathat. Fogjon bár az egész világ fegyvert Ellenem, nincs hatalmuk, hogy eltérítsenek attól, hogy az utolsó szóig beteljesítsem akaratomat.” 

A Bábot végigvezették a zsúfolt utcákon, ahol mintegy tízezer, a kivégzés kedvéért Tabrízba sereglett ember szorongott. 

Annak az ezrednek a parancsnoka, amelyre a kivégzést bízták, egy Sám Khán nevű keresztény volt, akire mély benyomást gyakorolt a Báb jósága és alázatossága, és akit nagyon felkavart az előtte álló feladat. „Nem táplálok semmilyen rossz érzést irányodban-, mondta a Bábnak -, ha a Te ügyed igaz ügy, tedd lehetővé, hogy ne kelljen a véredet ontanom.” „Kövesd az utasításaidat, - felelte a Báb -, és ha szándékod őszinte, a Mindenható bizonyosan megszabadít a feladattól.” 

A Bábot és fiatal társát odakötözték a kaszárnya udvarának hátsó falához, majd 750 katona állt fel velük szemben és tüzelt. Mikor a lőporfüst felszállt, a tömeg megdöbbenten felmorajlott. A Báb eltűnt, a fiatalember pedig sértetlenül állt a fal mellett. A lövések csak a köteleket vágták el, sértetlenül hagyva az elítélteket. 

Eszeveszett hajsza kezdődött, majd a cellában találtak rá a Bábra amint a diktálást éppen befejezte. „Befejeztem – mondta a katonáknak - most már vihettek, és beteljesíthetitek rajtam szándékotokat.” Ekkor Sám Khán levezényelte ezredét, és megtagadta a részvételt a kivégzésben. 

Más ezredet kellett hívniuk. Ez alkalommal a Bábot és társát darabokra szaggatták a golyók, de arcukat alig érte lövés. A kivégzés 1850. július 9-én délben történt. Ugyanabban az órában hatalmas vihar csapott le a városra. Tombolt a szél, a nappalt szürkületté változtatta a felkavart homok, így szállt le az este. A Bábnak és társának maradványait kidobták a városkapu elé, negyven katonát állítottak őrségbe, de ennek ellenére mégis sikerült a bábiknak elszállítaniuk és biztonságos helyre rejteniük a holttesteket. 

A Bahá’í –világközpont szívében helyezkedik el a Báb aranykupolás sírszentélye. A félköríves teraszok úgy veszik körül az épületet, mint egy drágakövet a foglalata.