‘Abdu’l-Bahá, a bahá’iok példaképe 

’Abbás Effendi, Bahá’u’lláh legidősebb fia az 1844. május 23-ára virradó éjszaka született, azon az éjjelen, mikor a Báb bejelentette küldetését Mullá Husayn-nak. 

Nyolcéves volt, mikor apját Teheránban bebörtönözték. ’Abdu’l-Bahá elkísérte szüleit a száműzetésekbe, és atyja igazi mivoltát már tíz évvel azelőtt felismerte, mielőtt azt Bahá’u’lláh a Ridván-kertben hivatalosan is kinyilatkoztatta. Így Ő volt az első aki hitt édesapja küldetésében. Kilencéves volt ekkor. 

Bahá’u’lláh visszavonulása Bagdadból Kurdisztán hegyeibe iszonyú csapást jelentett számára. A két év nagy részében, míg édesapja távol volt, a Báb írásait másolta és tanulta. 

Formális iskoláztatásban sohasem részesült, mindenre Bahá’u’lláh tanította. Tevékeny és boldog ember volt. Örökölte szülei szeretetét a természet és a vidék iránt. 

Formális iskoláztatásban sohasem részesült, mindenre Bahá’u’lláh tanította. Tevékeny és boldog ember volt. Örökölte szülei szeretetét a természet és a vidék iránt. 

Abdu'l-Bahá kisgyermek korától kezdve osztozott apja szenvedéseiben és száműzetésében. Az Irakból Konstantinápolyba vezető úton Ő felelt a száműzöttek ellátásáért és elszállásolásáért. Éjszakánként édesapja kocsija mellett őrködött. Edirnében fokozatosan átvette apjától a mindennapi ügyek intézését. Úgy vált ismertté, mint a „Mester”. Ezt a címet Bahá’u’lláh ruházta Rá, de Atyja elhunyta után magát egyszerűen ’Abdu’l-Bahá-nak, Bahá szolgájának nevezte. 

Pajzsként védte Atyját a puszta kíváncsiság vezérelte látogatóktól, de kivételes érzékkel ismerte fel azokat, akik az igazságot keresték. 

Nagyon sokan szerették, és még rosszakarói is tisztelték. Szelíd volt, udvarias, megbocsátó, nagylelkű, és kivétel nélkül mindenkihez kedves. 

Akkóban feleségül vette Munírih Khánum-ot, a Báb két korai követőjének leányát. Boldog házasságban éltek, bár kilenc gyermekük közül öt meghalt. 

Mikor a foglyokra vonatkozó előírások betartása lazulni kezdett, ’Abdu’l-Bahá a szegényes és zsúfolt akkói utcák ismert alakjává lett. Segített mindenkinek, akinek csak tudott, bőrszínre, vallásra és családi háttérre való tekintet nélkül. Elment a legszegényebb otthonokba, mosdatta, és vigasztalta a betegeket. 

Saját szükségletei nagyon szerények voltak. Egyszerűen élt, nem viselt drága ruhákat, de megjelenése mindig makulátlanul tiszta volt. 

Kora reggeltől késő estig dolgozott, éjszakái nagyobb részét pedig az imádkozásnak és a meditációnak szentelte. 

Szerette a gyermekeket, és szívesen adott ajándékot. Örömmel töltötte el, ha meg tudja örvendeztetni az embereket. ”Az én házam – mondta - a nevetés és az öröm otthona.” 

Bahá’u’lláh végrendeletében ‘Abdu’l-Bahá-t tette meg Hite vezetőjének, valamint a bahá’í tanítások egyetlen jogos értelmezőjének. 

Amikor kisszabadult a börtönből, rögtön tervezni kezdte európai és amerikai útját, de gyenge egészségi állapota miatt nem tudott azonnal útra kelni. Ekkor már hatvanas éveinek vége felé járt, melyből közel hatvanat száműzetésben töltött, ezen belül többet börtönben, állandó üldöztetés, és nehézségek közepette. 

1911 szeptemberében érkezett meg Angliába, majd a következő két évet Európában és Amerikában töltötte, és a legnagyobb bölcsességgel és tökéletes odaadással munkálkodott a bahá’í tanítások terjesztésén. 

Ideje jó részét előadások tartásának és látogatók fogadásának szentelte. Szerény körülmények között utazott, hogy minden hivalkodást és szükségtelen kiadást elkerüljön. Mikor az első világháború kitört, a török hatóságok újfent korlátozták mozgását. A háború végén családjával nagy veszélybe került. 

A hatóságok azzal fenyegették, hogy keresztre feszítik őket a Karmel-hegy oldalában. 

Erre a hírre Allenby tábornok sokkal hamarabb elfoglalta Haifát, mint remélni lehetett volna, és az ez alkalommal küldött távirat így szólt: „Elfoglaltam Palesztinát. Értesítsétek a világot, hogy ’Abdul’-Bahá biztonságban van.” 

A „Mester” 1921. november 28-án hunyt el Haifában. 

Élete utolsó néhány napjáig úgy dolgozott mint máskor, nem törődvén saját pihenésével vagy kényelmével. 

Temetésén zsidók, mohamedánok és keresztények tisztelegtek Előtte, és a bahá’iokkal együtt sírtak az őket ért nagy veszteség miatt.