„Az Áldott Tökéletesség, Bahá’u’lláh, Perzsia nemességéhez tartozott. Kisgyermekkorától rokonai és barátai tisztelete övezte. ’A gyermek rendkívüli erő birtokában van’ mondták róla. Bölcsességével, intelligenciájával, és mint az új tudás forrása, kitűnt kortársai közül, és kiemelkedett környezetéből. „ ’Abdu’l-Bahá 

„A Sérelmet Szenvedett nem látogatott iskolát, és nem hallgatta tanult személyek vitáit. Életemre mondom! Nem saját akaratomból ered kinyilatkoztatásom, hanem Isten választása esett Rám, hogy rajtam keresztül megnyilvánuljon.” Bahá’u’lláh 

„Én is csak olyan voltam, mint a többi ember, kerevetemen szunnyadozva, mikor ím, a Mindenek Felett Dicsőséges szellői kezdtek susogni felettem, és megtanítottak minden elmúlt dolgok titkára. Ez nem tőlem ered, hanem Attól, Aki Mindenható és Mindentudó. Megparancsolta nekem hogy emeljem fel hangom ég és föld között, és ezért zúdultak rám azok a csapások melyek hallatán patakzani kezd az értő ember könnye.” Bahá'u'lláh 

„Egyetlen pillanatra sem rejtőzött el a Sérelmet Szenvedett. Hanem mindig állhatatos és feltűnő maradt az emberek szemében. Soha nem visszakoztunk, és soha nem kerestük a menekülést. Valójában a bolond emberek menekültek a Mi közelségünkből.. . Isten dicsőíttessék! Az Ügy, melynek a Sérelmet Szenvedett a Hordozója, olyan magasan áll, mint a menny, és olyan sugárzóan ragyog, mint a Nap. Az elrejtőzés nem juthatott rangja közelébe, és nem volt helye a félelemnek, vagy hallgatásnak sem.” Bahá’u’lláh 

Bahá'u'lláh élete: 

Mírzá Husayn-’Ali l8l7. november 12-én született Teheránban, Perzsia fővárosában. Édesapja Mírzá Buzurg, tekintélyes nemesember volt, a perzsa sah kiemelkedő minisztere. Családját gazdagság, kényelem, elegancia jellemezte, gyönyörű házakkal rendelkezett. A gyermekek megtanulták az iszlám fő tanításait, Irán irodalmát, költészetét, és a szépírástudományt. Bahá’u’lláh kora gyermekkorától a nagyság jeleit mutatta, különleges tudásról és bölcsességről tett tanúbizonyságot. Olyan tudás birtokában volt, amelyet nem tanártól, vagy könyvekből tanult. Az emberek csodálták széles látókörét, gondolatainak mélységét, kivételes logikáját és okfejtéseit. Kivételes tudása azonban nem tette elbizakodottá. Szerény volt, jóindulatú, együttérző, és nagyon kedves, ízlése pedig egyszerű. Pénzét a szegények és szükséget szenvedők megsegítésére fordította. Korán nősült, felesége nagyon gazdag családból származott, de ízlése hasonló volt férjééhez. Együtt dolgoztak a szegények megsegítésén, és ajtajuk nyitva állt a menedéket és segítséget kérők előtt. A „szegények anyja és atyja” névvel illették őket. Apja halálakor felajánlották annak pozícióját, de Bahá’u’lláh ezt visszautasította. 

1844.Május 22-én a Báb kinyilatkoztatta, hogy Ő a Kapu, melyen keresztül a béke és az egyetemes testvériség új korszakába juthatunk, és megjövendöli azt a nagy Küldöttet aki nem sokkal utána fog jönni. Ő egyesíti az összes embert és igazságos, tartós békét teremt. 1844 nyarán, 3 hónappal a kinyilatkoztatás után Bahá’u’lláh kapott egy tekercset a Bábtól, amit elolvasván rögtön felismerte a Báb igazságát, és huszonhét évesen a követőjévé lett. Személyesen soha nem találkoztak, de állandó levelezésben álltak egymással. Amint tanúságot tett a Báb igazsága mellett, rögtön hirdetni is kezdte azt. Lelkesedése és mély tudása hamarosan nagy tömegeket vonzott a z új Hit felé, többek között számos előkelő személyt és saját családtagjait. Azok közül, akik a közelébe kerültek, senki nem tudott menekülni édes szavainak hatása alól. Az Üzenet futótűzként terjedt, és míg a Báb börtönben volt, Bahá’u’lláh minden tőle telhetőt megtett az üldözöttek istápolására. Kétszer be is börtönözték. Mikor a Báb érezte, hogy hamarosan eljön halálának órája, elküldte neki tollait, pecsétjeit és papírjait, majd Bahá’u’lláh és egy másik tanítványa tanácsára kinevezte Mirzá Yahyát, névleges vezetőnek. A Báb halála után két évvel szörnyű üldöztetés vette kezdetét. A bábikat házról-házra járva keresték, fogták el és ölték meg rendkívüli kegyetlenséggel. Bahá’u’llát is letartóztatták, majd a „Fekete Verem” nevű börtönbe vetették. 

„Megérkezésünkkor először egy koromsötét folyosón vezettek keresztül minket, majd három meredek lépcsősoron keresztül ereszkedtünk a fogvatartásunkra kijelölt helyre. A börtönben áthatolhatatlan sötétség honolt, és mintegy 150 rabtársunk tartózkodott – tolvajok, gyilkosok és útonállók. A helyiség igen zsúfolt volt, azonban nem volt más ablak, vagy nyílás, mint a folyosó, melyen keresztül bevezettek minket. Nincs az a toll, mely képes leírni a helyet, vagy az a nyelv, mely képes lenne jellemezni az utálatos szagot. Az emberek többségének nem volt ruhája, és ágyneműje sem, amire fekhetett volna. Csak Isten tudja egyedül mi történt meg velünk azon az undorító szagú, sötét helyen.” 

Ilyen szörnyű körülmények közé került Bahá’u’lláh és néhány bábi, amikor a király bebörtönözte őket. Lábait kalodába zárták, nyakára pedig közel ötvenkilós láncot helyeztek. Az első három nap nem kaptak sem enni, sem inni, majd az első étel amit kapott mérgezett volt. Később a családja rendszeresen küldött ételt a börtönbe, de nem lehetett tudni, hogy ezeket megkapja-e, vagy a többi éhező társ mellett elfogyasztotta-e. Bahá’u’lláh és társai két sorban helyezkedtek el a börtönben, és minden éjszaka nagy buzgalommal ismételgették a következő imákat. „Isten elégséges nekem; valóban Ő ad megelégedést mindenek felett”, majd a másik sor válaszolt,: ”Őbenne bízzon minden hívő.” Az őrök minden nap elvittek egy rabot, megkínozták majd kivégezték őket. Ilyen borzalmas körülmények között nyilatkozott meg számára „a Legfőbb Lélek”, intve Őt, hogy keljen fel és közvetítse Isten szavát. 

„Egy éjszaka álmomban ez a dicsőséges szózat hallatszott minden irányból: ‘Valóban, győzedelmessé teszünk Téged Önmagad és a Tollad által. Ne bánkódj azért, ami Véled történt, és ne félj, hiszen biztonságban vagy. Hamarosan Isten feltámasztja a föld kincseit – olyan embereket, akik segítenek Téged Önmagad s a Neved révén, mellyel az Úr felélesztette azok szívét, akik felismerték Őt.’”

Az orosz nagykövet latba vetette befolyását Bahá’u’lláh kiszabadulásának érdekében, és menedéket ajánlott neki Oroszországban. Négy hónapos rabság után szabadon bocsátották, de a menedéket nem fogadta el. Megfosztották minden vagyonától, és javaitól majd száműzték. Megfelelő felkészülés nélkül, a tél közepén, betegen, gyerekekkel, és a hetedik hónapban lévő várandós feleségével Bagdadba indult. Az út 3 hónapig tartott. 1853. április 8-án érkezett meg családjával betegen, legyengülve. Ezután 10 évet töltött Irakban. Megérkezése utáni hónapokban egyre több bábí indult Bagdadba, akiket határtalan szeretettel fogadott. Hatására a bábí közösség elindult a változás útján és reményük újra felvirágzott. Mírzá Yahyá irigysége felerősödött, és olyan erővel lobogott benne, hogy az illedelmesség minden nyomát felemésztette. Egy magánál is alávalóbb társával a gyanú magvát hintették el a bábík között. Újra a gyanakvás és a félelem fellegei szálltak a bábí közösségre. Látván, hogy hova vezettek Mírzá Yahyá tettei, Bahá’u’lláh úgy döntött, hogy visszavonul a kurdisztáni hegyekbe. 1854. április 10-én elhagyta a várost, úgy, hogy senkinek nem mondta meg szándékát, vagy végcélját. 

„Visszavonulásom fő célja az volt, hogy elkerüljem azt, hogy az igazhívők közötti viszály tárgya vagy társaink közötti ellentétek okozója legyek, bármely léleknek fájdalmat okozzak vagy bánatot keltsek bármely szívben.” 

A hegyekben élő bölcs ember híre lassan Bagdadba is eljutott. Családja kérésére 1856. március 19-én tért haza. Távollétében a bábí közösség állapota még rosszabbra fordult. A következő hét évben Bahá’u’lláh megtanította őket a Báb alapvető tanításaira és az azok szerinti életvitelre. Szabályokkal és személyes példájával, írásaival és szavaival átformálta a közösséget, és megmutatta, hogy Ő az egyetlen, aki a mozgalom szilárdságát és egységét biztosítani tudja. A bábík városszerte ismertté váltak jellemük feddhetetlenségéről, indítékaik tisztaságáról és példamutató viselkedésükről. Bahá’u’lláh és társai egyszerűen és mértékletesen éltek. Anyagiakban szegények, de boldogok voltak. Bahá’u’lláh-t meglátogatta több vallási vezető, költők, misztikusok, kormánytisztviselők, hercegek. Jöttek hozzá betegek, szenvedők, és tolongtak ajtaja előtt az igazságkeresők. Bahá’u’lláh növekvő elismertsége a Hit ellenségeinek figyelmét sem kerülte el. 1863. tavaszán egy udvarias levélben megkérték, hogy utazzon az Ottomán Birodalom fővárosába, Konstantinápolyba. A barátokat szomorúság töltötte el. Szeretetének jeleként, saját kezével írt Táblát minden egyes barátnak, aki a városban élt, minden férfinak, nőnek, és gyermeknek. 1863. április 22-én Bahá’u’lláh elhagyta a várost, és a közeli Ridván Kertben töltött 12 napot, vigasztalva és bátorítva követőit. Isten a búcsút, mellyel el akarták választani híveinek többségétől, mérhetetlen örömmé változtatta. Bahá’u’lláh követői egy csoportjának formálisan is bejelentette, nyíltan kinyilvánította, hogy Ő minden idők Megígértje. Konstantinápolyba való utazása diadalmenet volt. Ahol csak áthaladt, a városok és falvak vezetői és előkelőségei tisztelettel fogadták és nagylelkűen megvendégelték. A fővárosban csak 4 hónapot töltött, a perzsa kormányzat a távolból is folytatta üldözését, és hamarosan Drinápolyba száműzték, még távolabb a perzsa határtól. A 12 napos út, rettenetes hidegben, rendkívül nehéz volt. Legtöbbjüknek nem volt megfelelő téli ruházata. 1863. december 12-én értek Drinápolyba, ahol ezután négy és fél évig maradtak. Innen küldte el a világ királyainak és uralkodóinak Tábláit, és hirdette a Hitet szerte a világon. 

Ahogy Bahá’u’lláh befolyása egyre nőtt, úgy kezdett az irigység tüze egyre erősebben lobogni Mírzá Yahyá szívében. Árulása nem ismert határokat. Megmérgezte Bahá’u’lláh-t. A méreg súlyosan hatott. Felépült ugyan, de élete végéig megmaradt keze remegése. 

A Drinápolyi korszaktól kezdve nevezik Bahá’u’lláh követőit bahá’ioknak. 

A mozgalom terjedése folytatódott. A városi hatóságok nagy tisztelettel bántak Vele, ami nem tetszett az ottani perzsa konzulnak. Mirzá Yahyá segítségével kieszközölte, hogy innen is tovább száműzzék. Hamis jelentéseket küldtek összeesküvésekről, a Török Birodalom felbomlasztásáról. Bahá’u’lláh-t és családját Akkó börtönvárosába száműzték, mintegy 70 emberrel együtt, köztük Mírzá Yahyá két legelvetemültebb segítőjével. Bahá’u’lláh négy társának azonban Mírzá Yahyát kellett követnie Ciprusra. Akkó lakóinak azt mondták, hogy az újonnan érkező rabok, az állam és a Isten igaz vallásának ellenségei. Abban bíztak, hogy az embertelen körülmények végleges kiirtásukhoz vezetnek majd. Valamennyi perzsát életfogytig tartó bebörtönzésre ítélték, és szigorúan tilos volt velük érintkezésbe lépni. Megérkezésükkor barakkokba vitték őket, és az első éjszakán megtagadták tőlük a vizet és az élelmet. Később fejenként három szelet silány kenyérrel kellett beérniük naponta. Hamarosan megbetegedtek, hárman meg is haltak. Később a fogvatartás körülményei némileg javultak ugyan, de az első akkói évek komoly szenvedéseket okoztak mindannyiuknak. 

A szultán parancsa ellenére számos hívő indult el Perzsiából az Akkóig tartó hosszú útra, melyet gyakran gyalog kellett megtenniük, annak reményében, hogy az Ő közelébe lehessenek. Azonban csak messziről szemlélhették a börtönt. Áldott kezének egy intése méltó elégtétel volt a hónapokig tartó utazásért. A legtragikusabb esemény Bahá’u’lláh másodszülött fiának Mírzá Mihdínek váratlan halála. Egy este a barakk tetején imádkozva keresztülzuhant egy tetőablakon, összezúzódott, majd belehalt sérüléseibe. Akkóban Bahá’u’lláh folytatta a Hit egyetemes hirdetését. Igehirdető figyelmeztetéseket küldött az Oszmán Birodalom, Irán, Anglia, Oroszország és Franciaország uralkodóinak, IX. Pius pápának és több különféle muszlim vallási vezetőnek. A legszentebb könyvben (Kitáb-i-Aqdas)és az azt kiegészítő írásaiban részletesen ismertette a bahá’í vallás törvényének sajátságos követelményeit, egyértelműen megkülönböztetve követőit mind a bábíktól, mind a muszlimoktól. Fia halála után néhány hónappal a török hadseregnek szüksége lett a cellákra, és a száműzötteket egy városi házban helyezték el, nagyon zsúfoltan. Később abba a házba költöztek, melyet ma ‘Abbúd háza néven ismerünk. Változatlanul megfigyelés alatt maradtak, és a szomszédok, a szultán parancsának hatására, barátságtalanul és ellenségesen fordultak feléjük. 

Idővel Akkó lakói felismerték, hogy a Perzsiából száműzött csoport ártatlan, így fogvatartásuk körülményei is enyhültek. A változás nagyrészt ‘Abdu’l-Bahá tevékenységének volt köszönhető, aki jó kapcsolatban volt a városban lakókkal és feltárta előttük a bahá’iok igazi céljait és Apja Tanításainak szellemiségét. 

Végül, Bahá’u’lláh már elhagyhatta Akkót és meglátogathatott közeli helyeket. Miután oly hosszú időt töltött falak közötti rabságban a nyomorúságos városban, végre tölthetett némi időt a természetben és gyönyörködhetett a táj növényzetének szépségében, melyet annyira szeretett. Életének utolsó éveit, a Bahjí udvarházban töltötte, mely közvetlenül Akkó közelében van. A házat ‘Abdu’l-Bahá szerezte meg hőn szeretett Apjának, először bérelve, majd megvéve azt. Ekkor a szultán utasításai még hatályban voltak, és formálisan szigorúan őrzött fogoly volt, de valójában úgy tekintettek rá mint egy királyra. Bahá’u’lláh Kinyilatkoztatása ekként változtatta meg az emberek szívét. 

1890-ben az angliai Cambridge neves tanára, Edward Granville Browne így írt a Vele való történelmi találkozásról: „A sarokban ahol a dívány a falhoz ért, egy bámulatos és tiszteletre méltó alak ült. Az Arcot, melyre pillantottam, soha nem fogom elfeledni, mégsem tudom leírni. Mélyreható szemei mintha az ember lelkébe láttak volna, nagy szemöldöke erőt és hatalmat sugárzott, homlokának és arcának mély vonalai olyan életkorra utaltak, melyet majdnem derekáig aláhulló bőséges és egybefolyó ébenfekete haja és szakálla szinte meghazudtolt. Nem kellett megkérdezni kinek a színe előtt állok, amint meghajoltam előtte, aki olyan szeretet és áhítat tárgya, amiért királyok irigyelhetik és uralkodók hiába sóhajtoznak! Egy lágy és alázatos hang hellyel kínált és így folytatta. ‘Dicsőítessék Isten, hogy ide értél!... Eljöttél, hogy láss egy foglyot, egy száműzöttet … Mi nem akarunk mást, mint a világ javát és a nemzetek boldogságát, mégis viszály és lázadás szítójának tartanak, rabságra és száműzetésre érdemesnek … Hogy minden nemzet egyesüljön a hitben és minden ember testvér legyen; hogy az emberek közötti szeretet és egység kötelékeit kell erősíteni; hogy a vallások sokféleségének meg kell szűnnie, és a fajok közötti különbségeket el kell törölni – vajon mi ebben az ártalmas? … Mégis úgy lesz; e hiábavaló harcok és pusztító háborúk elmúlnak, és a ‘Legnagyobb Béke’ eljön… Mégis jól látjuk, hogy királyaitok és uralkodóitok kincseiket sokkal bőkezűbben pazarolják az emberi faj elpusztítását szolgáló eszközökre, mintsem arra, ami az emberiség boldogságát mozdítaná elő… E harcoknak, e vérontásnak és ellenségeskedéseknek meg kell szűnni, és az összes ember egy családdá kell váljon.’” 

Isten Bahá'u'lláh-t újabb, és újabb száműzetéseken és rabságon át vezette el a Szent Hegyig. Élete során ezrek követték őt, és fogoly léte ellenére királyként néztek fel rá. Isten erre a korra rendelt Megnyilvánulása 1892. május 29-én távozott a Mennyei Birodalomba. Hite elterjedt az egész világon, ma is az emberiség egységét, és a világbékét hirdeti.