Quddús történetének folytatása
10.
Miután ezeket a férfiakat mind megölték, a herceg elvitte Quddús-t szülővárosába, Bárfurúsh-ba.
Ott a herceget a Sa‘idu’l-‘Ulamá’ fogadta, a város muzulmán vallási vezetője. Az egész papság
eljött, hogy üdvözölje a herceget. Az emberek keresztüllobogózták az utcákat és nagy tüzeket
raktak, hogy éjszaka megünnepeljék a bábík feletti győzelmet. A herceg három napig senkinek nem
mondott semmit, hogy mit szándékozik tenni Quddús-szal. Ő maga félt bármit is csinálni vele. Az
volt a terve, hogy Quddús-t Teheránba viszi, a Sháh kezére adja és hagyja, hogy a Sháh döntse el
mit csináljanak vele. De a Sa‘idu’l-‘Ulamá’-nak más tervei voltak. Ő gyűlölte Mullá Husayn-t és
most gyűlölte Quddús-t is. Amikor felfedezte a herceg terveit, érvelt és érvelt az ő elképzelése ellen.
Amikor úgy találta, hogy a herceg nem adja meg magát, összehívott mindenkit a mecsetbe. A
Sa‘idu’l-‘Ulamá’ felszólította Bárfurúsh népét, hogy segítsenek meggyőzni a herceget, hogy nem
kellene Quddús-t a Sháh-hoz vinnie. Azt mondta nekik: »Esküszöm Isten előtt, hogy nem fogok
sem enni, sem aludni addig, amíg képes nem leszek ennek az embernek, Quddús-nak az életét
bevégezni a saját kezemmel.«
Amikor a herceg megtudta, hogy Bárfurúsh népe ellene fordult, elkezdte félteni a saját életét. Ezért
összehívott egy találkozót Bárfurúsh összes papjának, hogy együtt dönthessék el, mit fognak
csinálni. Amint a papok összegyűltek, a herceg utasítást adott, hogy Quddús-t hozzák a
jelenlétükbe. Amikor Quddús megjelent, a herceg magához hívta, hogy üljön le mellé. Aztán a
herceg odafordult a Sa‘idu’l-‘Ulamá’-hoz és így szólt: »Ezen probléma megvitatásának a Koránon
és Mohamed kijelentésein kell alapulnia. Csak ezen a módon tudjátok eldönteni mi igaz és mi
hamis.«
A Sa‘idu’l-‘Ulamá’ beszélt elsőként. Ránézett Quddús zöld turbánjára, és azt mondta: »Miért zöld
turbánt viselsz? Nem tudod, hogy csak Mohamed próféta igaz leszármazottja viselhet zöld turbánt?
Bárki más tesz így, átkozott Isten előtt.«
Quddús nyugodtan válaszolt: »Siyyid Murtadá, akit az összes pap dicsér és csodál, édesapja vagy
édesanyja révén volt-e a próféta leszármazottja?«
Az egyik pap azonnal így szólt: »Csak az édesanyján keresztül.« »Akkor,« mondta Quddús, »miért
tiltakoztok ellenem? Az édesanyám mindig ismert volt a város lakói előtt mint Hasan imám
közvetlen leszármazottja. Ez nem teszi őt Mohamed próféta közvetlen leszármazottjává? Így volt
tisztelve a múltban mindannyiótok által.«
Senki sem bátorkodott vitatkozni vele. Mind tudták, hogy amit mond, igaz. De ez nem állította meg
a Sa'idu'l-'Ulamá '-t. Annyira dühös lett a papjaira mert Quddús okosabb volt náluk, hogy ledobta a
turbánját a földre és így szólt: »Ennek az embernek sikerült bebizonyítania nektek, hogy Hasan
imám leszármazottja. Hamarosan be fogja bizonyítani azt is, hogy ő maga Isten prófétája.«
Ekkorra a hercegnek már nem volt több bátorsága. Féltve saját életét valami nagyon hasonlót tett,
mint amit Poncius Pilátus csinált amikor Jézust vitték a Sanhedrin elé a keresztre feszítés előtt. A
herceg azt mondta a papoknak: »Mosom kezeimet minden felelősségétől amit ti tenni fogtok ezzel
az emberrel. Azt tehettek vele szabadon amit csak szeretnétek. Ti magatok fogtok felelni Isten előtt
az Ítélet napján.«
Ezekkel a szavakkal a herceg kiáltott a lovának és távozott Sari városából. Amint a herceg elhagyta
a találkozót a Sa‘idu’l-‘Ulamá’ utasítást adott Quddús megölésére oly módon, mely rosszabb volt
még Jézus halálánál is.
Először megfosztották ruháitól és a zöld turbánját, amit a Báb adott neki, beszennyezték a sárban.
Ezután keresztülvezették az utcákon mezítláb, fedetlen fejjel, láncokkal leterhelve, a város összes
lakója által követve és leköpködve. Azután a város legelvetemültebb asszonyai késekkel és
fejszékkel támadtak rá.
Mindezen történések közben Quddús a megbocsátását suttogta az embereknek: »Bocsáss meg
nekik, Ó Istenem« esdekelte »Mutasd meg nekik a Te kegyelmedet, mert ők nem tudják amit mi
már megtanultunk és szeretünk. Próbáltam megmutatni nekik az ösvényt ami az ő megváltásukhoz
vezet; de nézd, ahogy ők felemelkedtek az én megölésemre! Mutasd meg nekik, Ó Isten, az Igazság
útját és fordítsd az ő tudatlanságukat hitbe.« Utolsó szavai a következők voltak: »Bárcsak anyám
velem lenne, és saját szemével láthatná esküvőm dicsőségét!«
Amint kimondta ezeket a szavakat, darabokra szaggatták és tűzbe dobták. Az éjszaka közepén egy
jótevő elment arra a helyre ahol megégették őt, összegyűjtötte testének utolsó néhány darabját
melyek még nem égtek el, és eltemette azokat nem messze attól a helytől ahol megölték őt. Így ért
véget a nemes-szívű Quddús élete.
Quddús megölésének módja annyira szörnyű volt, hogy miután a Báb meghallotta a hírt Chihríq
várának börtönében, egészen öt hónapig nem írt. Mély gyásza és szomorúsága okozta a
Kinyilatkoztatás Tollának leállását.
Epilógus
A Shaykh Tabarsí erőd első és legfontosabb mártírja Quddús volt, akit a Báb „Isten Utolsó
Nevének” hívott. Quddús volt a tizennyolcadik Élő Betű, a Báb választott társa a Mekkába és
Medinába tartó zarándoklatán, és az első aki üldöztetést szenvedett Irán földjén Isten Ügyéért. Csak
tizennyolc éves volt amikor elhagyta Bárfurúsh városában lévő otthonát, hogy az iraki Karbilá-ba
menjen. Megközelítőleg négy évig volt Siyyid Kázim tanítványa és huszonegy éves korában
találkozott a Báb-bal, és ismerte fel Őt Shíráz-ban. Öt évvel később 1849. május 16-án saját
városának lakói ölték meg őt.
Mind a Báb, mind Bahá’u’lláh számos Táblát és imát írt Quddús-nak, dicsérve őt a Hitért végzett
szolgálatiért.
Bahá’u’lláh még az „utolsó Pont” címet is neki adta, ami mutatja, hogy Bahá’u’lláh a legfontosabb
bábínak tartotta Quddús-t, Maga a Báb után.
Források
Quddús történetének írásakor a következő könyvek voltak tanulmányozva:
Bahá’u’lláh and ‘Abdu’l-Bahá, Bahá’í World Faith (Wilmette, 1956)
H. M. Balyuzi, The Báb (Oxford, 1973)
Nabíl, The Dawn-Breakers (Wilmette, 1932)
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
