| 
	Mullá Husayn történetének folytatása: 
	  
	9. 
	  
	Mullá Husayn és követői az összes városban ahol áthaladtak, mindenkinek bátran beszéltek 
	az Új Napról. Meghívták az embereket, hogy kövessék a Báb-ot és csatlakozzanak a menethez az 
	úton, mely Quddús-t ment megsegíteni. Útközben Mullá Husayn megállt három napra egy kis 
	városban, hogy mindenki pihenni tudjon. A harmadik napon azt mondta követőinek: »Ha van 
	valaki, aki nincs felkészülve nagymértékű szenvedésre ezen ügyért, annak vissza kellene fordulnia 
	és visszatérnie otthonába.« Számos alkalommal megismételte ezeket a szavakat. Végül így szólt: 
	»Hamarosan, közületek hetvenkét férfival mártírhalált fogunk szenvedni Szerettünk kedvéért. Ha 
	féltek meghalni az ügyért, akkor azonnal el kell mennetek. Később nem lesz lehetőség a 
	menekülésre.« Annyira szörnyűnek hangzott a jövő, ahogy Mullá Husayn mutatta az embereinek, 
	hogy húszan közülük úgy döntöttek, visszatérnek otthonaikba. 
	Bárfurúsh-ba elért a hír, hogy Mullá Husayn és emberei közelednek. A városban élő Sa'ídu'l-'Ulamá' 
	azóta gyűlölte Mullá Husayn-t, mióta mesélt neki a Báb-ról. Amint meghallotta a hírt, sietett a 
	mecsetbe és odahívta az összes követőjét, hogy meghallgassák őt. Bárfurúsh muszlimjai 
	összegyűltek a mecsetben és amikor mind együtt voltak, meghallgatták vezetőjüket. A pap földre 
	dobta a turbánját, elszakította az ingének a nyakát, és elkezdett beszélni. 
	»Ébredjetek!« mondta. »Mohamed ellenségei a város felé menetelnek. El fognak törölni mindent, 
	amit szent Hitünkből szeretünk. Harcolnunk kell ellenük. Ha nem küzdünk meg velük, 
	mindannyiunkat meg fognak ölni. Az ember, aki ezeknek a gyilkosoknak a vezetője, Mullá Husayn, 
	egy napon eljött az előadásomra. Nem figyelmezett arra amit mondtam és megsértett saját 
	tanítványaim előtt. Amikor nem voltam hajlandó egyetérteni vele, akkor dühös lett és azt mondta, 
	hogy kényszeríteni fog engem a jövőben arra, hogy fogadjam el az eszméit. Most jön. Az emberei 
	közel vannak a város kapujához. Bárfurúsh minden lakójának kötelessége, mind a fiataloknak, mind 
	az időseknek, mind a nőknek, mind a férfiaknak, összegyűjteni minden puskát, kést, botot és követ, 
	és harcolni ezen veszélyes emberek ellen. Holnap a hajnali órákban öljetek meg minden embert 
	Mullá Husayn társaságából. 
	Bárfurush lakói annyira megijedtek attól, hogy Mullá Husayn meg fogja ölni őket, hogy 
	felkészültek a harcra. Nem tudták, hogy Mullá Husayn és társai csak békésen át akartak haladni a 
	városukon és mesélni nekik a Megígért eljöveteléről. Nem! Gondolkodás nélkül hittek 
	vezetőjüknek és felkészítették magukat a gyilkolásra. 
	Mullá Husayn tudta, hogy mi fog történni az elkövetkezendőkben. Ismerte a Bárfurúsh-i 
	Sa'ídu'l-'Ulamá'-t és tudta, hogy egy bajkeverő. Ez a muszlim vezető még mindig féltékeny volt 
	Mullá Husayn-re, amiért ő olyan intelligens és mivel Mullá Husayn bebizonyította neki, hogy a Báb 
	a Megígért. De Sa'ídu'l-'Ulamá' egy ambiciózus és könyörtelen ember volt. Nem akart senkit sem 
	követni. Egyedül csak ő akart vezető lenni. 
	Amint megközelítették a várost, Mullá Husayn azt mondta társainak, hogy el kell dobniuk mindent 
	ami a tulajdonukban van, kivéve a lovaikat és a kardjaikat. Tudta, hogy Bárfurúsh lakói attól 
	tartanak, hogy ő meg a társai ki akarják rabolni és meg akarják ölni őket. Így azt mondta: 
	»Hagyjátok hátra minden tulajdonotokat és elégedjetek meg a lovaitokkal és kardjaitokkal, így 
	mindenki láthatja, hogy nem birtokoltok semmi érdeklődést az evilági dolgok iránt, és hogy nem 
	vágytok megőrizni saját tulajdonotokat sem, és még kevésbé kívánjátok mások tulajdonát.« A 
	várostól öt km-re hirtelen megtámadták őket. Az emberek puskákkal kezdtek lőni rájuk. Mullá 
	Husayn társai közül hatot azonnal eltaláltak. Egyikük hívta Mullá Husayn-t: »Szeretett vezetőnk, mi 
	nem más okból jöttünk veled, mint hogy feláldozzuk magunkat az Ügyért. De kérlek engedd, hogy 
	megvédjük magunkat.« 
	De Mullá Husayn így szólt: »Nem jött még el az idő. A számunk még nem teljes.« Abban a 
	pillanatban egy lövedék eltalálta Siyyid Ridá-t a mellkasán és azonnal megölte őt. Siyyid Ridá 
	tiszta és egyszerű ember volt, erős hívő és Mullá Husayn legközelebbi segítője. Siyyid Ridá egész 
	úton gyalogolt Mashhad-ból Mullá Husayn lova mellett, így állva készen segíteni őt bármely 
	pillanatban. Amikor Mullá Husayn látta drága társát elesni, felemelte a szemét a mennyre és 
	imádkozott: »Ó Uram, én Istenem, látod a bajt amibe kerültünk, és nézd milyen fogadtatást kaptunk 
	ezektől az emberektől. Nem más okból jöttünk, mint tanítani nekik az igazság útját. Mindig azt 
	parancsoltad nekünk, hogy védjük az életünket az ellenséggel szemben. Mi most követni fogjuk a 
	Te parancsodat és megvédjük magunkat a harcban.« 
	Ezekkel a szavakkal, felvette a kardját és elkezdte önmaga megvédését. Félelem nélkül lovagolt be 
	az ellenség közé. Mullá Husayn egy vékony, nem túl erős férfi volt, akinek még a kezei is remegtek 
	amikor írt. De azon a napon, oly erőt mutatott, amit csak Isten adhatott neki. Utána ment annak az 
	embernek, aki megölte szeretett Siyyid Ridá-ját. A katona elszaladt, hogy elbújjon, de Mullá 
	Husayn követte őt a lován. A katona egy fa mögé bújt, és még puskájával is megpróbálta védeni 
	magát. De Mullá Husayn előre rohant és kardjának egy csapásával keresztül vágta a fa törzsét, a 
	katona puskájának a csövét, és magának a katonának a testét is. A fa, a puska és a test hat darabra 
	esett. Ez ugyan lehetetlennek tűnt minden embernek, de igaz volt. 
	Amikor a Bárfurush-i nők és férfiak látták Mullá Husayn nagyszerű erejét és bátorságát, eldobták a 
	puskáikat és futottak az életükért. Mindezen zűrzavar alatt Mullá Husayn eltűnt a látómezőről. 
	Társai Bárfurúsh felé lovagoltak, hogy megtalálják őt. 
	Mullá Husayn belovagolt a városba, egyenesen Sa'ídu'l-'Ulamá házához. Háromszor körbelovagolta 
	a házat, és így cselekedve szólította ki őt: »Gyere ki a házadból te gyáva. Te kényszerítetted a város 
	lakóit, hogy fogadjanak szent háborút ellenünk, de te elbújtál a saját házadban. Nem tudod, hogy 
	bárkinek, aki szent háborút hirdet, önmagának kell lovagolnia követői előtt, hogy láthassák milyen 
	bátor és erős? Gyere ki!« 
	De Sa'ídu'l-'Ulamá' nem jött ki, és amikor Mullá Husayn emberei megérkeztek, a lován ülve találták 
	Mullá Husayn-t sértetlenül, nyugodtan várva őket, hogy megjöjjenek. Attól, hogy látják őt, társai 
	olyan boldogok lettek, hogy mindegyikük megcsókolta a lábát, miközben ő a lován ült. 
	Amint Bárfurús lakói visszafutottak a városba, hangosan kiáltottak fel: Béke! Béke! Aznap este 
	Mullá Husayn emberek sokaságának beszélt. Azt mondta nekik: »Ó, Mohamed próféta követői, 
	miért keltek fel ellenünk? Miért próbáljátok a vérünk ontani? Gondoljátok, hogy ezt Isten jóvá 
	hagyta? Mondtuk mi azt valaha is, hogy a ti Hitetek nem igaz? Ez az a kedvesség amit Mohamed 
	parancsolt nektek, hogy mutassatok a hívőknek és nem hívőknek egyaránt? Mit tettünk, hogy 
	megpróbáltok megölni minket? Csak gondolkozzatok – csupán a kardommal képes voltam 
	szembenézni golyók ezreivel amiket ti lőttetek rám – és mégsem sérültem meg, sőt még a lovam 
	sem. Csupán egy enyhe sérülés ért az arcomon. Tudjátok mit jelent ez? Azt jelenti, hogy Isten 
	oltalmaz engem mindenen át azért, hogy ti megláthassátok, hogy a mi hitünk Istentől származik.« 
	Azon az estén, noha Bárfurúsh lakói a békéért kiáltottak, nem adtak Mullá Husayn-nak és társainak 
	sem kenyeret, sem vizet. Amikor visszautasították az összes segítséget, Mullá Husayn és társai 
	bezárták az udvar kapuját ahol éjszaka aludtak, és Isten kezébe adták magukat. 
	Eljött az esti ima ideje. Ahogyan az a muszlim országokban szokás, ima idején valaki felmegy egy 
	magas helyre és imádkozni szólítja a hívőket. Mullá Husayn megkért egy férfit a csoportból, hogy 
	másszon fel az épület tetejére és kántálja el az esti imát. Minden jelenlévő tudta, hogy ha felmászik 
	a tetőre, elvesztheti az életét, mert Bárfurúsh-ban bárki lelőheti őt. De oly erős volt hitbéli 
	szeretetük, hogy többen is felajánlották ennek megtételét. Az első aki elkezdte az imát egy ifjú volt. 
	Amint elmondta az első szavakat, lelőtték. Mullá Husayn így szólt: »Folytassa az imát valaki más 
	közületek« Egy másik fiatalember mászott fel a tetőre és folytatta az imát ott ahol a ifjú abbahagyta. 
	Őt szintén lelőtték. Aztán egy továbbit is. Mindegyiket megölték az imádkozás közben. Amikor a 
	harmadik személyt is lelőtték, Mullá Husayn kitárta az udvar kapuját, hívta a társait és kilovagoltak 
	az ellenség megtámadására. Néhány percen belül az emberek többsége vagy meghalt, vagy 
	elmenekült. Az utca tele volt Bárfurúsh lakóinak holttestével, és Isten újra bebizonyította, hogy 
	győzedelmeskedni tud ellenségei fölött. 
	Az ami később történt mindezen bajok okozójával, Sa'ídu'l-'Ulamá'-val megmutatta, hogy Isten 
	megbünteti azokat az embereket, akik Akarata ellen szegülnek. Sa'ídu'l-'Ulamá't egy rettenetes 
	betegség érte el. Habár mindig nagy szőrmét viselt és a szobájában égett a tűz, ő mégis reszketett a 
	hidegtől. Ugyanakkor a láza olyan magas volt, hogy mindig szomjazott, és ki volt száradva. 
	Hamarosan meghalt és a háza ami nagyon gyönyörű volt, mindenki által elhagyatott lett, és senki 
	sem gondoskodott róla. Darabokra hullott és az udvarára a város lakói apránként elkezdték lerakni a 
	szemetüket és ócskaságaikat. Annyira ismertté vált ez a történet, hogy még ma is amikor az 
	emberek veszekednek, ezt mondják egymásnak: »Remélem ugyanaz a dolog történik a te házaddal 
	is, ami Sa'ídu'l-'Ulamá' házával« 
	Mullá Husayn és társai a következő nap elhagyták Bárfurúsh-t, majd másnap hajnalban Mullá 
	Husayn összehívta társait és elmondta nekik, hogy már majdnem az utazás végén járnak. Észrevéve 
	azt, hogy közülük néhányan az ellenség holmijának egy részét elhozták magukkal, megparancsolta, 
	hogy mindent hagyjanak hátra. Azt mondta: »Utazásunk végére érkezve arra lesz szükségünk, hogy 
	semmi másotok ne legyen, csak kardjaitok és lovaitok.« Azután az emberei előtt haladt addig, amíg 
	el nem érkeztek egy ragyogó kis épülethez, egy muszlim szent, Shaykh Tabarsí sírjához. 
	  
	  
	10. 
	  
	Azon az éjszakán mielőtt Mullá Husayn megérkezett volna Shaykh Tabarsí Szentélyéhez, a 
	Szentély őrének volt egy álma. Azt álmodta, hogy a Mohamedtől származó imámok egyike, Husayn 
	imám, megérkezett a Szentélybe hetvenkét katonával és számos társával. Azt is álmodta, hogy egy 
	ideig a Szentélyben maradtak, az ellenséggel szemben több harcban is részt vettek, és minden csatát 
	megnyertek. Az álma legjelentősebb része az volt, hogy Maga Isten Prófétája jött el a Szentélybe és 
	megáldotta a társaságot. Később ezek a dolgok mind valóra váltak. 
	Amikor Mullá Husayn a következő napon megérkezett a Szentélybe, az őr azonnal felismerte őt 
	mint Husayn imámot, akit az álmában látott. Mullá Husayn lábaihoz vetette magát és szeretettel 
	megcsókolta azokat. Még csatlakozott is Mullá Husayn társaságához és később az ellenség által 
	veszítette el életét az egyik csatában. 
	Ugyanazon a napon amikor megérkeztek a Shaykh Tabarsí Szentélybe, Mullá Husayn úgy döntött, 
	hogy építeni kell egy erődöt a Szentély köré, hogy megvédje az embereit az ellenségeiktől. Ezért 
	átadta az erőd tervét Mírzá Muhammad-Báqir-nak, aki a Bábíyyih-t is építette. Azonnal elkezdték 
	összegyűjteni az anyagot az erőd építéséhez. De azon az estén, még mielőtt az építkezést 
	elkezdhették volna, igen sok lovas érkezett harcra készen. Mullá Husayn követői nem vesztegették 
	az időt. Felemelkedtek a 'Ya Sáhibu'z-Zamán (Ó, a Kor Ura!) kiáltással és néhány perc alatt elűzték 
	a lovasokat. 
	Mullá Husayn ezután elrendelte, hogy az erődnek azonnal fel kell épülnie. A következő néhány nap 
	alatt ismét megtámadták őket háromszor is, de minden alkalommal megfutamították az ellenséget és 
	folytatták az erőd építési munkálatait. Amint az erőd megépült, Mullá Husayn hírt kapott, hogy 
	Bahá’u’lláh a közeli faluba érkezett. Bahá’u’lláh azt mondta, hogy aznap délután meglátogatja őket, 
	és akkor mind az ő vendégei lesznek. 
	El tudod képzelni, milyen boldogság töltötte el Mullá Husayn szívét, hogy Bahá’u’lláh vendége 
	lehet? Valamint emlékszel a Szentély őrének álmára? Isten Prófétája eljött, hogy áldását adja a 
	Shaykh Tabarsí erődre. Minden Isten tervei szerint haladt. 
	Amint Mullá Husayn megtudta, hogy Bahá’u’lláh jönni fog, mindenkit munkára késztetett, hogy az 
	erőd tiszta és kész legyen. Ő maga is csatlakozott hozzájuk a Szentély poros talajának felsöprésében 
	és vízzel való megöntözésében. Amikor Bahá’u’lláh megérkezett, Mullá Husayn oly szeretettel és 
	gyengédséggel karolta át Őt, hogy minden jelenlevő kíváncsi lett arra, hogy Ki lehet Bahá’u’lláh, és 
	miért fordítja Felé Mullá Husayn oly nagymértékű szerető figyelmét. Látod, akkor még senki sem 
	tudta, hogy Bahá’u’lláh Kicsoda. Szeretetük még mindig a Báb-é volt, senki másé. Azonban amint 
	Bahá’u’lláh elkezdett beszélni hozzájuk, elkezdték látni, hogy milyen csodálatos is Ő. De azt, senki 
	sem vette észre közülük, hogy Ő Isten Prófétája. 
	Bahá’u’lláh az erőd meglátogatásakor leellenőrizte a munkát és elmondta, hogy mindennel meg van 
	elégedve, majd elmagyarázott néhány dolgot Mullá Husayn-nek melyek az emberek kényelmét és 
	biztonságát segíthetik elő. Azután így szólt: »Az egyetlen dolog, amire még az erődnek és a 
	társaságnak szüksége van, Quddús jelenléte.« Bahá’u’lláh tudta, hogy ha Quddús ott lesz, minden 
	tökéletes lesz. Ezért azt mondta Mullá Husayn-nek, hogy küldje el Mullá Mihdí-t és vele hat férfit 
	Sárí városába, hogy követeljék Quddús szabadon bocsátását a rokona házából, ahol fogva tartották 
	őt. 
	Mielőtt Bahá’u’lláh elhagyta volna az erődöt, mindenkit bátorítva elmondta nekik, hogy mindegy 
	mi történik a Shaykh Tabarsí erődben, türelmesnek kell lenniük és el kell fogadniuk a Mindenható 
	akaratát. »Ha az lesz Isten akarata« tette hozzá, »Meglátogatunk titeket még egyszer ugyanezen a 
	helyen és támogatásunkat nyújtjuk nektek. Isten kiválasztottai lettetek, Seregének élenjárói és 
	Hitének megalapítói. Az Ő serege valóban hódítani fog. Bármi történjék, a győzelem a tietek, egy 
	győzelem ami teljes és bizonyos.« Ezekkel a szavakkal hagyta el az erődöt és tért vissza Teheránba. 
	  
	  
	11. 
	  
	Mielőtt Quddús megérkezett volna az erődbe, Mullá Husayn összehívta minden követőjét és 
	beszélt nekik Quddús érkezéséről. Azt mondta nekik, hogy a Báb és Bahá’u’lláh akarata, hogy 
	Quddús idejöjjön, és hogy nekik úgy kell viselkedni Quddús irányába mintha ő Maga lenne a Báb. 
	»Ami engem illet,« mondta, »Úgy kell tekintenetek engem, mint az ő alázatos szolgáját. Teljes 
	mértékben engedelmeskednetek kell Quddús-nak úgy, hogy még ha ő azt mondaná is, hogy meg 
	kell ölnötök engem, habozás nélkül engedelmeskednetek kell. Amennyiben haboztok, hűtlenek 
	lesztek hitetekben. Ne szóljatok hozzá, csak ha felszólít erre titeket. Fel kell adnotok saját 
	kívánságaitokat és vágyaitokat, és követnetek kell az ő terveit és parancsait. Olyan módon kell 
	cselekednetek, hogy büszke lehessek rátok.« 
	Mikor egy hírnök meghozta az üzenetet, hogy Quddús hamarosan megérkezik az erődbe, Mullá 
	Husayn felugrott és körülbelül száz társát elvitte magával, hogy találkozzanak vele. Két gyertyát 
	rakott minden férfi kezébe, maga gyújtotta meg azokat, és kivonultak az éjszakába. Az erdőben 
	találkoztak Quddús-szal és világítottak neki az úton, vissza az erődbe, énekelve egy himnuszt, 
	ezekkel a szavakkal: »Szent, Szent, az Úr a mi Istenünk, az angyalok és a lélek Ura.« 
	Amikor Quddús megérkezett az erődbe, egy prófécia volt az első amit mondott a Koránból, a 
	Megígértről. Egyenesen utána Bahá’u’lláh-t említette, és Mullá Husayn-t kérdezte Felőle. Mullá 
	Husayn elmondta Quddús-nak, hogy Bahá’u’lláh később visszatér az erődbe, ha Isten is úgy akarja. 
	Mullá Husayn, életének ettől a pontjától Quddús egyszerű szolgálója lett. Bármit akart is Quddús, 
	hogy csináljon neki, ő kérdezés nélkül, nagy örömmel megtette azt. Mullá Husayn éjszakákon át 
	sétált körbe és körbe azon a helyen, ahol Quddús fekhelye volt, és egy különleges imát kántált neki. 
	Az egyiken ezen éjszakák közül, a társaság egyik tagjának aki csendesen imádkozott, azt mondta, 
	hogy próbáljon nem mártírrá válni. »Amikor eljön a 80-as év, akkor leszel képes megérteni, azon 
	dolgok titkát, melyek most el vannak rejtve előled.« mondta Mullá Husayn. (A 80-as év, mely a 
	muszlim naptár 1280-as éve, a keresztény naptárban az 1863-64-es év volt, az az év, amikor 
	Bahá’u’lláh kijelentette Magát a világnak.) Oly nagyszerű volt Mullá Husayn szelleme és tudása, 
	hogy azonnal félreseperte mindenki félelmét. 
	Az elkövetkezendő néhány hét alatt Mullá Husayn és Quddús társaságának számos oka volt a 
	félelemre és kételkedésre. Sa'ídu'l-'Ulamá' meg akarta ölni az összes bábít, így az erőd közelében 
	élő emberek többsége nem segítette őket. Néhány ember azonban mégis segített nekik, de amikor a 
	Sháh katonákat küldött, a kenyér erődhöz való eljuttatásának útját elvágták, majd később a víz 
	ellátást ugyancsak megakadályozták. A bábíkat többször megtámadták és sok férfi halt meg, 
	miközben az erődöt védte. 
	Mihdí-Qulí Mírzá herceg egy egész hadsereggel jött az erődhöz. Egy hírnököt küldött Mullá 
	Husayn-nek, hogy kérdezze meg, miért építették az erődöt. Mullá Husayn azt mondta a hercegnek, 
	»A kormány elleni harc nincs szándékunkban. Az Ügyünk vallási, és olyan emberek által lettünk 
	megtámadva, akiket vallási miniszterek vezetnek. Bizonyítani tudjuk bárkinek, hogy Üzenetünk az 
	Igazság Istentől. Ha akarod tudni az Igazságot, hozd el a vallás vezetőit Bárfurúsh és Sári városából 
	az erődbe. A Koránból fogunk mindent bebizonyítani nektek. Döntsön maga a herceg, hogy a mi 
	Ügyünk igaz vagy hamis.« 
	(Bahá’u’lláh később azt tanította, hogy a kard használata mint vallási viták eldöntésére való eszköz, 
	a továbbiakban nem engedélyezett. Valójában a bahá’íok egyáltalán nem használnak fegyvert, 
	kivéve, ha a Kormány megköveteli tőlük. De a Báb ideje alatt engedélyezve volt, hogy fegyverrel 
	védjék meg magukat.) 
	Azonban a herceg ahelyett, hogy elhozta volna a vallási vezetőket, megtámadta az erődöt. 
	Quddús, Mullá Husayn-nel a nyomában, a »Szálljatok föl lovaitokra, Ó, Istennek hősei« kiáltással 
	vezette harcba kétszázkét emberét. 
	Vás-Kas irányába lovagoltak, ahol a herceg szállása volt. Habár az ellenség megpróbálta 
	megállítani őket, a bábík úgy lovagoltak, mintha semmi sem lett volna az útjukban. Mullá Husayn 
	mutatta az utat, és a kapun keresztül belovagolt egészen a herceg magánszobájába. A herceg annyira 
	megijedt, hogy kiugrott a hátsó ablakon és cipő nélkül futott el. Az emberei szintén elfutottak, a 
	harcban pedig a két másik herceg életét vesztette. A bábí-k arannyal és ezüsttel teli tartályokat 
	találtak, de meg sem érintették azokat. Mindössze egy fazék lőport és a herceg kedvenc kardját 
	vették el. Ami Mullá Husayn-é lett. 
	Mialatt a bábík újrarendezték soraikat a csatatéren, Mullá Husayn őrködött az ellenség további 
	támadásának esetére. Hirtelen, az ellenség ismét feléjük lovagolt. Az emberek felemelkedtek a „Yá 
	Sáhibu'z-Zamán!” kiáltással és Mullá Husayn az egyik irányba, Quddús és emberei pedig a másik 
	irányba lovagoltak. Annyira közismert volt Mullá Husayn ereje és bátorsága a kard használat során, 
	hogy az ellenség elfordult tőle és inkább Quddús felé ment. Ezer golyót lőttek egyszerre, és azok 
	egyike megsértette Quddús ajkát. Mikor Mullá Husayn meghallotta a puskák hangját, Quddús felé 
	fordította a lovát, hogy segítsen neki. Amint Mullá Husayn meglátta, hogy Quddús megsérült és vér 
	csöpög a szájából, felemelte a kezét és mindenfele ütlegelni kezdte saját magát, de Quddús 
	leállította őt. Aztán Mullá Husayn telve még nagyobb erővel mint amennyire addig valaha, Quddús 
	kardját felvette az egyik kezébe és a herceg kardját a másikba. Száztíz emberrel a háta mögött ment 
	a csatába mindkét kardot lengetve. Olyan keményen harcolt és olyan jól, hogy harminc percen 
	belül, a herceg egész hadseregét legyőzték és megfutamították. 
	A Sháh-ot meglepte a hír, hogy a herceg elvesztette a csatát, és küldött neki egy másik hadsereget. 
	Ez a hadsereg hét falat épített a Shaykh Tabarsí erőd körül. Mivel a bábík kifogytak a vízből, Mullá 
	Husayn elrendelte, hogy ássanak egy kutat. Azon a napon, amikor befejezték a kutat, Mullá Husayn 
	így szólt: »Ma mindannyiunknak lesz elegendő vize a fürdéshez. Meg kell tisztítani magunkat, mert 
	hamarosan meg fogjuk ízlelni a mártíromság kupáját. Ti mind, akik hajlandóak vagytok meghalni a 
	Mindenhatóért, fel kell készítenetek magatokat és várnotok kell a támadás óráját. Ezen az éjszakán, 
	még hajnal előtt csatlakozhatnak hozzám mindazok, akik szeretnének előresietni az ellenséggel való 
	találkozásra, és örökre visszatérni Szerettünkhöz.« 
	Aznap délután Mullá Husayn lemosta magát, új ruhákat vett fel, körültekerte a Báb zöld turbánját a 
	fején és várta a végső órát. Teljes boldogságban töltötte az időt társaival, örömöt és bátorságot adva 
	nekik. Quddús-szal is töltött némi időt egyedül, és elmondta neki mindazon dolgokat melyek a 
	szívében voltak. Majd éjfél után nem sokkal, amint a hajnalcsillagot meglátta felugrott, felszállt a 
	lovára, és jelet adott az erőd kapujának kinyitására. Háromszáztizenhárom emberrel a háta mögött 
	rohant ki találkozni az ellenséggel. Ismét a »Yá Sáhibu'z-Zamán!« kiáltás hangja töltötte meg az 
	erdőt körülöttük. 
	Mullá Husayn előrerohant és egy rövid időn belül, ő és az emberei lerombolták az ellenség által 
	épített mind a hét falat. A Sháh három hadseregét – egyiket amit a herceg vezetett, a másik kettőt 
	pedig amiket Abbás-Qulí Khán vezetett – meglepték és legyőzték. De 'Abbás-Qulí Khán felmászott 
	egy fára, és várta a lehetőséget, hogy bárkit megöljön aki közel megy hozzá. Mullá Husayn-t és a 
	bábí-k harcát a puskákból jövő fény következtében nem látta. De 'Abbás-Qulí Khán-t sem látta 
	senki a fa takarásában, mert sötét volt. A ló, melyen Mullá Husayn lovagolt, hirtelen megakadt egy 
	sátor kötelében és mielőtt képes lett volna abból kiszabadulni, 'Abbás-Qulí Khán egy golyót lőtt 
	Mullá Husayn mellkasába. Bár 'Abbás-Qulí Khán nem tudta, hogy kit lőtt le, sikerrel járt. A vérző 
	Mullá Husayn leszállt a lováról, megpróbált néhány lépést tenni, de a földre zuhant. Társai közül 
	ketten is meglátták, hogy elesett és vissza vitték őt az erődbe. Eszméletlennek tűnt. 
	Miután Mullá Husayn-t bevitték az erődbe, Quddús utasítást adott hogy hagyják vele egyedül. 
	Mullá Husayn-t és Quddús-t egyedül hagyták a szobájában. De kint maradtak az ajtó előtt és vártak. 
	Hamarosan meglepve hallották, hogy Mullá Husayn válaszol Quddús kérdéseire. Egyikük átnézett 
	az ajtó repedésén és azt látta, hogy Quddús Mullá Husayn-t szólítja. Amint nevén szólította, Mullá 
	Husayn felkelt, és letérdelt Quddús elé ahogy azt általában szokta. Lehajtott fejjel, lefelé nézve 
	hallgatta mindazt, amit Quddús mondott. A beszélgetés egyik véletlenül meghallott része a 
	következő volt: Quddús ezt mondta Mullá Husayn-nek, »Sietsz elhagyni ezt a világot, és egyedül 
	hagysz engem az ellenséggel szemben. Ha ez elnyeri Isten tetszését, csatlakozni fogok hozzád egy 
	rövid időn belül és szintén megízlelem a mennyországban való létezés édességét.« Mullá Husayn 
	válaszát mind hallották: »Neked ajánlom az életemet. Elégedett vagy velem?« 
	Mullá Husayn és Quddús két órán keresztül beszélgettek egymással, de senki sem tudja, hogy miről 
	beszéltek. Hosszú idő elteltével Quddús kinyitotta az ajtót a társaságnak és így szólt: »Végső búcsút 
	vettem Mullá Husayn-től.« Amikor odamentek ahol Mullá Husayn feküdt, ő már halott volt, de az 
	arcán volt még egy kis mosoly, és olyan békésnek látszott, mintha csak elaludt volna. 
	Quddús maga gondoskodott Mullá Husayn testéről. Saját ingét adta Mullá Husayn-re, és kiadta a 
	parancsot, hogy temessék el őt délre a Shaykh Tabarsí Szentély közelében. Quddús utolsó szavai 
	Mullá Husayn-hez mielőtt eltemették, ezek voltak: »Jól tetted, hogy utolsó órádig hűséges maradtál 
	Isten Szövetségéhez. Kérem Istent, hogy soha ne legyen egyenetlenség közötted és közöttem.« 
	Aztán megcsókolta Mullá Husayn szemeit és homlokát, és maga fektette be a testét a sírba. Hét 
	közel álló hívő meghatódva könnyezett. Quddús elmondta mindenkinek, hogy tartaniuk kell a titkot, 
	hogy hol van az a hely ahol Mullá Husayn el van temetve. Aztán megparancsolta, hogy azt a 
	harminchat férfit akik azon a napon lettek mártírok, temessék el a Szentély északi részén – mindet 
	egy közös sírba. Quddús utolsó szavai hozzájuk ezek voltak: »Hadd tanuljanak Isten szerettei 
	Hitünk ezen mártírjainak példájából. Legyenek és maradjanak oly egységesek az életben, mint ők 
	vannak most a halálban.« 
	  
	  
	Epilógus 
	  
	Attól a naptól fogva, amikor Mullá Husayn-t először támadta meg az ellenség, 
	mártíromságának napjáig száztizenhat nap telt el. A megölt mártírok száma azon száztizenhat nap 
	alatt, hetvenkettő volt. Mullá Husayn négy különböző csatában olyan bátorságot és erőt mutatott, 
	mely csak Istentől származhatott. Halálakor csupán harminchat éves volt. Tizennyolc éves korában 
	találkozott először Siyyid Kázim-mel. Kilenc évig tanult tőle. Életéből másik kilenc évet tanítással 
	töltött és Isten Hitének védelmével az Ő ellenségeivel szemben. 
	Amikor a Báb megtudta, hogy Mullá Husayn meghalt, dicsőítéseket és imákat írt neki, amelyek 
	hossza, a Korán hosszúságának háromszorosát tették ki. Tábláinak egyikében a Báb azt írta, hogy 
	maga a por, ahol Mullá Husayn testét eltemették boldogságot tud hozni az elcsüggedteknek és 
	gyógyulást a betegeknek. Bahá’u’lláh a Kitáb-i-Iqán-ban a legnagyobb tisztelettel adózik neki. Ő 
	írta: „Ha ő nem lett volna, Isten nem foglalta volna el Irgalmának székét, sem nem emelkedett volna 
	fel az örök dicsőség trónusára!” 
	  
	Mullá Husayn az egyik legnagyszerűbb férfi a Bahá’í történelemben, emléke pedig máig él és élni 
	is fog évszázadokon át mint inspiráció és példa mindenkinek, aki Isten ösvényén jár. 
	  
	  
	
		Mullá Husayn – Molla Hoszájn (Siyyid Kázim tanítványa) 
		Siyyid Kázim – Szejed Kazem (hittudós, Shajkh Ahmad tanítványa) 
		Hájí Siyyid Muhammad Báqir – Hadzsi Szejed Mohámád Baker nagyszerű hittudós Isfahán-ban) 
		Isfahán – Eszfáhan (város) 
		Karbilá – Kárbela (város) 
		Muhammad-Hasan – Mohámád Hászán (Mullá Husayn testvére) 
		Muhammad Báqir – Mohámád Baker (Mullá Husayn unokaöccse) 
		Najaf – Nádzsáf (város) 
		Búshihr – Buser (város) 
		Shíráz – Siraz (város) 
		Fatimih – Fatime (Mohamed próféta legkisebb lánya, magyaros kiejtéssel) 
		Sharíf – Sárif (őrző) 
		Mullá 'Alí – Molla Áli (Siyyid Kázim tanítványa, később Quddús »Koddusz« néven vált ismertté) 
	  |