Bagdadban is voltak ellenségei a Hitnek, akik irigyelték azt, hogy az emberek csodálták és szerették Bahá'u'lláh-t. A Hit ellenségei sok bajt okoztak a hívőknek és néha azt mondták a követőinek, hogy próbáljanak ártani Bahá’u’lláh-nak.

Amikor a hívők hallottak erről, nagyon aggódni kezdtek. Könyörögve kérték Bahá'u'lláh-t, hogy bújjon el, ne hagyja el a házát. De Ő ezután járt az utcákon, meglátogatta az embereket, és néha éjszaka is kiment sétálni a Tigris folyó mellé.

"A szeretet tüzét gyújtottuk," - mondta Bahá'u'lláh. - "Nem futunk el." De a hívők mégis aggódtak, és minden éjszaka virrasztottak az Ő házában.

Egyszer a város másik oldalán Bahá'u'lláh ellenségei támadást terveztek. Egy éjjel több mint száz ember indult el az utcán Bahá'u'lláh háza felé. Úgy mentek, mintha vallási menetelésen lennének, ütötték a mellkasukat és hangosan kántáltak, kiabáltak. Mikor odaértek a ház ajtajához, a hívők harcolni akartak, hogy megvédjék Bahá'u'lláh-t. Bahá'u'lláh azonban nem engedte meg nekik, hiszen nem félt.

"Ők a vendégeink",- mondta a hívőknek - "Nyissátok ki az ajtót és engedjétek be őket!"

Több mint száz dühös férfi vonult be a házba. Bahá'u'lláh kedvesen szólt hozzájuk és szívesen fogadta őket. Finom rózsavíz szörpből készült italokat és forró édes teát adott nekik. A férfiak erre abbahagyták a kiabálást, megdöbbentek, és szégyellték az addigi viselkedésüket. Bahá'u'lláh mindent átölelő szeretete és kedvessége megváltoztatta mindannyiuk szívét.

Ellenségként jöttek Bahá'u'lláh-hoz, és barátként hagyták el a küszöbét.