Quddús
1.
Mullá Husayn volt az első aki hitt a Báb-ban, de Muhammad-‘Alí (akit később Quddús-ként
ismertek) volt az Ő legkedveltebb tanítványa. „Quddús” jelentése „Szent”, vagy „A Legszentebb”.
Édesanyja révén, Quddús közvetlen leszármazottja volt Mohamed Prófétának. Bárfurúsh városában
született Irán északi részén. Édesanyja akkor halt meg, amikor Quddús még nagyon fiatal volt,
édesapja pedig akkor, amikor a fiú Mashhad város iskolájában tanult. Ezek után a mostohaanyja
nevelte fel, aki nagyon szerette őt. Intelligens fiú volt és nagyon jó tanuló.
Tizennyolc éves korában hallott Siyyid Kázim-ről és az ő tanításairól, ezért elutazott egészen az
iraki Karbilá-ig, közel Baghdád-hoz, hogy részt vegyen Siyyid Kázim előadásain. Siyyid Kázim
megjövendölte a Báb eljövetelét. Nagyon hamar Quddús lett Siyyid Káẓim kedvenc tanítványa, aki
mindig a legalázatosabb helyet foglalta el a teremben. Nagyon csendes volt, nagyon szerény és
ritkán beszélt a társaság többi tagjával.
Siyyid Kázim-től gyakran hallották a megjegyzést, miszerint biztos abban, hogy tanítványai közül
egyesek miközben az ülőhelyek legszerényebbikén foglalnak helyet és mindig csendben vannak,
Isten szemében mégis nagyszerűbbek mint Siyyid Kázim maga. De annak ellenére, hogy Siyyid
Kázim teljesen világossá tette ezt nekik, a többi tanítvány közül senki sem ismerte fel, hogy a férfi
akiről Siyyid Kázim beszél Quddús.
Quddús a többiektől függetlenül kereste a Megígértet. Ezért amikor társai közül többen is Mullá
Husayn-hez mentek Shíráz-ba és megkérdezték őt, hogy megtalálta-e a Megígértet, Quddús nem
volt velük. Egymaga kereste az ő Szeretettjét.
Egy este, miközben a Megígértet kereste, Quddús Shíráz-ba érkezett. Ott meglátta az utcán sétálva
Mullá Husayn-t, akit Siyyid Kázim előadásairól ismert. Quddús fáradt volt és poros az utazástól, de
amikor meglátta Mullá Husayn-t, nagyon izgatottá vált. Átölelte őt és könyörgött neki, hogy mondja
el ha már megtalálta a Megígértet. Mullá Husayn megpróbálta megnyugtatni őt, mondta neki, hogy
egy ideig pihennie kell és utána majd beszélgethetnek. De Quddús nem tudott megnyugodni.
Ebben a pillanatban meglátott egy Fiatal Férfit Mullá Husayn-től nem messze sétálva. Quddús
Mullá Husayn-hez fordult és így szólt: »Miért próbálod elrejteni Őt előlem? Felismerem Őt a
járásáról. Istenre esküszöm, hogy Keleten vagy Nyugaton nem állíthatja senki sem Őt kivéve, hogy
Ő az Igazság. Az egész földön senki sem birtokolja azt az erőt amit látok ebben a Szent
Személyben.«
Mullá Husayn-t meglepték Quddús szavai, ezért kimentette magát egy pillanatra, és odament
néhány szót váltani a Fiatal Férfihoz. Mullá Husayn elmesélte a Báb-nak, hogy mit mondott Quddús
és a Báb azt válaszolta neki, hogy nincs meglepve, mert Ő már beszélgetett vele spirituális úton és
már ismeri őt. Várta, hogy megérkezzen. Majd a Báb megkérte Mullá Husayn-t, hogy menjen oda
hozzá és azonnal hozza az Ő jelenlétébe.
Ilyen rendkívüli módon ismerte fel Quddús a Báb-ot és vált a tizennyolc Élő Betűinek utolsó
Betűjévé. Ők tizennyolcan, együtt a Báb-bal alkották az új Kinyilatkoztatás első tizenkilenc hívőjét.
Amikor Quddús Shíráz-ba érkezvén felismerte a Bábot mint a Megígértet, még csak huszonkét éves
volt. Bár még csupán ifjúsága éveiben járt, senki sem mutatott olyan bátorságot és hűséget mint
Quddús az elkövetkezendő nehéz években. Amikor pedig a Báb Magához hívta a tizennyolc Élő
Betűt és mindegyiküknek egy végrehajtandó különleges utasítást adott, Quddús-nak a Báb azt
választotta, hogy maradjon Vele és legyen az Ő társa.
Akkor amikor a Báb megkapta Mullá Husayn-től az üzenetet, miszerint Bahá’u’lláh az Ő
követőjévé vált, Quddús is Vele volt. Quddús azt vette észre, hogy ettől a pillanattól kezdve a Báb
új szellemet és reményt mutatott fel. Tisztán látszott, hogy a Báb nagyon bízott ebben az Új
Hívőben, Bahá’u’lláh-ban, és azt mondta Quddús-nak, hogy most jött el az idő, hogy elkezdje
zarándoklatát Mekkába és Medinába. Quddús-t választotta, hogy kísérje el Őt.
2.
A Báb és Quddús együtt a Báb etiópiai szolgájával egy zarándok csoporthoz csatlakoztak, és
elhagyva Shíráz-t elindultak Mekkába és Medinába. Először Búshihr városába mentek, ahol a
korábbi években a Báb a nagybátyjával dolgozott egyszerű kereskedőként.
Miután elrendezték az utazást, felszálltak egy vitorlás hajó fedélzetére és két hónapot töltöttek a
viharos tengeren utazva. Az időjárás nagyon rossz volt, a zarándokok többsége tengeribeteg lett. De
semmi nem tudta megakadályozni a Báb-ot az imádkozásban és az írásban. Egész idő alatt Quddús
volt a Báb titkára. Mindig elfoglalt volt, napnyugtáig lejegyezve minden szót, amiket a Báb
mondott neki, hogy írjon. A Báb és Quddús végig nyugodtak és békések voltak, míg a többiek a
hajón gyengélkedtek és féltek.
Amikor a Báb és Quddús megérkezett a tengeri utazás végére, partra szálltak Jeddah városában. Itt
a Báb felvette a zarándoklatnak megfelelő öltözéket, és elhatározta, hogy tevén folytatják az útjukat,
keresztül a sivatagon Mekkába. Habár a Báb megkérte Quddús-t, hogy ő is szálljon fel egy tevére, ő
ezt visszautasította. Quddús előnyben részesítette a Báb tevéje előtti gyaloglást, kezében tartva a
teve kantárját, arra az esetre, hogy ha bármi is történne, meg tudja védeni a Bábot. Quddús
végiggyalogolta az utat Jeddah-tól Mekkáig, boldogan gondoskodva a Mester szükségleteiről,
teljesen megfeledkezve saját fáradtságáról és lábainak fájdalmáról. Quddús minden éjszaka ébren
maradt Szerette mellett, feláldozva saját pihenését és készen arra, hogy egy pillanat alatt
észrevegye, ha meg kell védenie Őt és megtartania biztonságát.
Legfontosabb dolga Quddús-nak mialatt Mekkában tartózkodtak az volt, hogy egy üzenetet vitt a
Báb-tól a Sharíf-nak, aki Isten legszentebb házának volt a vezetője. Ebben a levélben a Báb tisztán
bemutatta Üzenetének célját és felszólította a Sharíf-ot, hogy fogadja el Ügyének Igazságát. Küldött
néhányat az Írásaiból is, hogy a Sharíf fel tudja ismerni Szavainak erejét. Ezen levél megírásának
célja az volt, hogy tájékoztassa a muszlim hit vezetőinek fejét, hogy a Megígért megérkezett, a
Megígért, akire minden hűséges muszlim várt. A Báb Quddús-nak adta oda ezt a nagyon fontos
levelet, hogy vigye el a Sharíf-nak. Quddús követte Mestere utasításait, lepecsételte azt és a Sharíf
saját kezébe kézbesítette.
A Sharíf jó ember volt, de nagyon elfoglalt és nem volt ideje azt elolvasni. Néhány nappal később
Quddús visszament a Sharíf-hoz és megkérte őt, hogy adjon valamilyen választ a Báb-nak. A Sharíf
azt mondta neki, hogy túl elfoglalt ebben a pillanatban. Elolvasná az üzenetet és válaszolna egy
későbbi időben. A Sharíf aligha tudta, hogy túl elfoglalt volt ahhoz, hogy elolvasson egy Istentől
jövő Üzenetet.
A Báb és Quddús Mekkából Medinába ment, onnan vissza Jeddah-ba, a két hónapos tengeri utat
ismét megtették, majd Búshihr-ban szálltak partra. Zarándoklatuk összesen kilenc hónapig tartott.
És ezzel véget ért Quddús társulása a Báb-bal.
Amikor megérkeztek Búshihr-ba, a Báb magához hívta Quddús-t és azt mondta neki: »Vélem való
társulásod napjai végéhez közelednek. Ütött az elválásunk órája, egy elválás, melyet nem követ
újraegyesülés, kivéve Isten Királyságában a Dicsőség Királyának jelenlétében. ... Előtte a végzet
keze hosszan bele fog meríteni téged a nyomorúság óceánjába, az Ő kedvéért... Én szintén ebben a
feneketlen mélységben leszek belemerítkezve. Örvendezz ...mert te lettél kiválasztva mártíromságot
szenvedni az előkelő hadsereg zászlótartójaként, az Ő nevében. Shíráz utcáin súlyos sérülések
fogják kínozni testedet. Túl fogod élni. A Láthatatlan seregei fognak sietni megsegítésedre, és
hirdetni fogják az egész világnak hősiességedet és dicsőségedet.«
Ezekkel a szavakkal búcsúzott a Báb Quddús-tól. Adott Quddús-nak egy levelet, és az Írásaiból is
néhányat, hogy vigye el azokat az Ő nagybátyjához. Azután azt mondta Quddús-nak, hogy adja át
szerető üdvözletét az Ő feleségének, édesanyjának és Shíráz-ban lévő minden szerettének.
Így Quddús elindult Shíráz-ba tartó útjára, hogy teljesítse szeretett Mestere kívánságát. Megérkezve
Shíráz-ba a Báb nagybátyja, Hájí Mírza Siyyid ´Alí szeretettel üdvözölte, majd ragaszkodott hozzá,
hogy maradjon vele az otthonában. A Báb nagybátyja akkor már egy ideje tudott a Báb szerepéről
és az Ő Üzenetéről, de egyáltalán nem ismerte a teljes történetet. Amikor Quddús elmagyarázta az
egészet, ő azonnal meglátta benne az Igazságot és a Báb első követője lett Shíráz-ban, a tizennyolc
Élő Betűje után. Oly erőssé vált a hite és oly nagy a szeretete a Báb iránt, hogy egész életét az Ő
szolgálatának szentelte. Kiemelkedő üzletember volt Shíráz-ban, de soha nem hagyta, hogy bármi is
megakadályozza őt az Új Üzenet emberekkel való megismertetésében vagy a Hit és a Báb
megvédésében. Olyan nagy volt a szeretete, hogy később az életét adta a Teheráni Hét Mártír
egyikeként.
A következő személy akivel Quddús találkozott Shíráz-ban, Mullá Sádiq volt, akinek olyan
lángolóvá vált a szeretete a Báb iránt, hogy egy napon amikor a mecsetben az imádságot vezette a
muszlim hívőknek, a muszlim imahíváshoz hozzáadott bizonyos szavakat, melyeket a Báb írt, és
elrendelte azok használatát. A papság többi tagja olyan dühös lett, hogy beszámoltak Mullá Sádiqről
a tartomány kormányzójának. A kormányzó elrendelte mind Mullá Sádiq, mind Quddús
letartóztatását.
Mullá Sádiq kihallgatása után a kormányzó megátkozta őt és megparancsolta szolgáinak, hogy
vegyék le az összes ruháját és mérjenek rá ezer ostorcsapást. Ezután megparancsolta, hogy mind
Quddús, mind Mullá Sádiq szakállát égessék le, az orrukat szúrják át, húzzanak át a lyukon egy
kötelet és vezessék őket keresztül a város utcáin, hogy mindenki lássa őket.
Úgy tettek, ahogy azt a kormányzó megparancsolta és senki sem próbálta meg kisegíteni őket a
bajból. Quddús és Mullá Sádiq bátran Isten kezébe helyezték magukat, és Mullá Sádiq még
mosolygott is miközben korbácsolták, mert tudta, hogy ő semmi rosszat nem követett el. Nem
sokkal ezután utasítást kaptak, hogy hagyják el Shíráz városát és figyelmeztették őket, hogy ha
valaha is megpróbálnának visszatérni, mindkettőjüket megölnék.
Emlékszel a Báb Quddús-hoz szóló utolsó szavaira? »Shíráz utcáin súlyos sérülések fogják kínozni
testedet... A Láthatatlan seregei fognak sietni megsegítésedre, és hirdetni fogják az egész világnak
hősiességedet és dicsőségedet.«
Ilyen módon lettek Quddús és Mullá Sádiq az elsők, akik Szeretett Hitük kedvéért szenvedtek
Perzsia földjén.
3.
Quddús Shíráz-ból Kirmán-ba ment, ahol Hájí Siyyid Javád-ot, egy nagyon nagy tudóst
hozott be a Hitbe. Kirmán-ból Quddús sok más városba is elment, mindenhol tanítva, mindig
ösztönözve másokat, hogy adják át életüket a Báb-nak.
Mialatt Quddús Teheránban tartózkodott, eljutott Bahá’u’lláh jelenlétébe is. Bahá’u’lláh gondolatai
Quddús-ról nem ismeretesek abból az időszakból, de Bahá’u’lláh fivére Áqáy-i-Kalím nagyon le
volt nyűgözve tőle. Egyik barátjának azt mondta, hogy: »Quddús kedvessége, elfogulatlansága,
udvariassága, jóindulata, méltóságteljes viselkedésével együtt mindenki által kedvelt volt. Egyik
nap láttuk őt miközben felkészült az imádkozásra és észrevettük, hogy mennyire különbözik
másoktól, és mennyivel méltóságteljesebb mint bárki más a jelenlévők között. Úgy tűnt nekünk,
hogy minden dologgal kapcsolatban méltóságteljes és tiszta.«
Quddús Teheránból az otthonába ment Bárfurúsh-ba, Mázindarán tartományba, ahol több hónapot
töltött családjával és rokonaival. Nevelőanyja oly kedvességgel és gondoskodással vette körül, mint
ahogy azt saját édesanyja tette volna. Nagy reményekkel várta a napot, amikor majd Quddús házas
lesz. Ez boldogabbá tette volna őt, mint bármi más, mondta. Gyakran mondta az akkoriban
huszonöt éves Quddús-nak: »Attól tartok boldogságom beteljesülése nélkül halok meg« Quddús ezt
mondta neki: »Esküvőm napja még nem jött el. Az a nap lesz a legdicsőségesebb. Az nem ebben a
házban lesz, hanem kint a szabad levegőn. Ez Sabzih-Maydán közepén lesz, több ezer ember szeme
láttára. Ott fogom ünnepelni az esküvőm, és látni fogom, hogy minden reményem valóra válik.«
Nevelőanyja nem értette ezen szavak jelentését egészen három évvel későbbig, amikor aztán
Quddús-t Sabzih-Maydán-ban megölték és az életét feláldozta a Báb-ért.
Quddús körülbelül két évig élt Bárfurúsh-ban. Beszélt az emberek minden csoportjához és
jellemének szelídsége, tudásának nagyszerűsége által mindenki megszerette a városban.
Egy napon Mullá Husayn érkezett Quddús otthonába és beszámolt neki, hogy most tért vissza Máh-
Kú börtönéből a Báb meglátogatásáról. Quddús-nak csodálatos volt látni Mullá Husayn-t.
Szeretettel megölelte, kiszolgálta a vendégét és mindent megtett Mullá Husayn kényelméért. Saját
kezével mosta meg Mullá Husayn felhólyagosodott lábait és távolította el Mullá Husayn ruháiból az
út porát. A tisztelet helyét adta neki az asztalnál és meghívta minden barátját, hogy találkozzanak
vele.
Vacsora után, amikor az összes vendég távozott, Quddús megkérte Mullá Husayn-t, hogy mondjon
el minden hírt a Báb-ról. Utána hosszan beszélgettek, Mullá Husayn végül így szólt: »Ő azonban
nem adott nekem határozott utasítást arról, hogy mit kellene tennem ezt követően az Ügy
tanításában. Azt mondta, hogy Mázindarán-ban egy rejtett kincs tárulhat fel előttem és
megtudhatom, hogy mit tegyek.«
Jelenleg tudjuk, hogy Quddús volt a Báb kedvenc tanítványa. Azt is tudjuk, hogy a Báb Quddús-t
választotta, hogy Vele legyen Életének tizennégy haván keresztül azért, hogy fel tudja készíteni
Quddús-t az Ő munkájának folytatására, mialatt Ő börtönben tartózkodik. Miközben Quddús a Báb
társaságában volt, sok olyan dolgot tudott meg, amiket a többi Élő Betűinek nem volt kiváltsága
megismerni. Quddús-nak adatott egy különleges szellemi erő is, mely által a legnagyszerűbb lett az
összes bábí közül, Maga a Báb után. Amikor Quddús hallotta, hogy Mullá Husayn egy rejtett
kincset keres, megmutatta neki írásainak egy részét, melyeket már befejezett. Mullá Husayn
elolvasta az írást és azonnal felismerte a különleges erőt, amit a Báb adott Quddús-nak. Habozás
nélkül így szólt: »Quddús az a rejtett kincs amit a Báb ígért, hogy megtalálhatom. Habár Mesterem
börtönben van Azerbajdzsán hegyeiben, az Ő dicsőségének visszatükröződése áll most előttem.«
Attól a pillanattól fogva Mullá Husayn elfogadta Quddús-t mint új vezetőjét és bármit megtett amit
Quddús kért, hogy csináljon, éppen úgy mintha azt a Báb parancsolta volna neki. Quddús lett a
bábík új vezetője, mialatt a Báb Máh-Kú börtönében és Chihríq várában raboskodott.
Következő reggel, amikor Quddús barátai másodszor is az otthonában gyűltek össze, hallották
Quddús-t Mullá Husayn-hez beszélni: »Most, ebben a pillanatban kelj fel és menj Khurásán-ba.
Mashhad városában építsetek egy házat, amiben majd egy időben tudunk élni és vendégeket
fogadni. Ebbe a házba hívj meg minden tiszta lelket, mi pedig előkészítjük őket, hogy
csatlakozzanak és együtt tanítsák Isten ügyét.«
Mullá Husayn elindult. A ház Mashhad-ban hamarosan elkészült. Ennek a neve a Báb után Bábíyyih
lett és még jelenleg is így hívják. A ház felépülése után nem sokkal Quddús Mashhad-ba költözött.
Mullá Husayn-nel egy csapatként munkálkodtak együtt. Mullá Husayn ment ki az emberek közé és
keltette fel az érdeklődésüket a Hit iránt. Utána bevitte az embereket a Bábíyyih-ba, hogy
meghallgassák Quddús-t. Quddús tanította őket, elfogadta a nyilatkozatukat majd kiküldte őket,
hogy tanítsanak másokat. Ily módon, csodálatos szellemi erő terjedt végig Mashhad egész városán.
Olyan sok ember ment tanításért a házba, hogy a város főparancsnoka nem tudta irányítani a
forgalmat. A Hit híre pedig elterjedt Mashhad-ból a tartomány minden részébe és még azon is túl.
4.
Ezalatt az idő alatt, mikor a Hit gyorsan terjedt egész Iránban a Báb egy üzenetet küldött a
börtönéből kérve minden követőjét, hogy tartsanak egy konferenciát Khurásán tartományban.
Különösen fontos volt, hogy ezen ott legyen Quddús mint a bábík vezetője, mialatt a Báb börtönben
volt. Mielőtt elhagyta volna Mashhad-ot, Quddús magához hívta Mashhad-i követőit és azt mondta
nekik: »Mostantól Mullá Husayn-re úgy tekintsetek mint vezetőtökre. Kérdés nélkül meg kell
tennetek amit mond. Nagyon nehéz idők jönnek rátok a közeljövőben. A napok amikor ti nagy
próbára lesztek téve, hamarosan eljönnek. De ha engedelmeskedtek Mullá Husayn-nek, ő vigyázni
fog, hogy meg legyetek mentve, amikor a bajok a legsúlyosabbak.«
Ezekkel a szavakkal hagyta ott követőit Quddús Mashhad városában és indult el Badasht kis
falujába. A Badasht-ba tartó úton találkozott Bahá’u’lláh-val Sháh-Rúd falujában és együtt mentek a
konferenciára.
Ekkor nyár kezdete volt. Mikor Bahá’u’lláh megérkezett Badasht-ba, három kertet bérelt ki – egyet
Quddús használatára, egyet Táhirih-nek és az ő szolgájának, egyet pedig Önmagának. Talán
emlékszel, hogy az Élő Betűi közül Táhirih volt az egyetlen nő. Összesen nyolcvanegy bábí vett
részt a bahá’í történelem legelső konferenciáján. Mind a nyolcvanegy jelenlévő Bahá’u’lláh
vendége volt. A konferencia huszonkét napig tartott. A konferencia célja a régi törvények eltörlése
volt és az Új kor elmagyarázása a bábíknak. Akkor még főként Mohamed törvényeit követték. De
eljött az idő a Báb új tanításainak követésére. Amint látni fogod ez a megpróbáltatás ideje volt a
hívők tiszta szívének és őszinteségének.
Abban az időben nem Bahá’u’lláh volt a Hit vezetője. A legtöbb bábí Quddús-t tekintette
vezetőnek, mert ő állt a legközelebb a Báb-hoz. A konferenciát a Báb hívta össze, de mivel Ő még
mindig börtönben volt, nem tudott rajta részt venni. Kis idő elteltével világossá vált, hogy a
konferencián Bahá’u’lláh a legfontosabb személy. Bahá’u’lláh minden nap kinyilatkoztatott egy
Táblát, mely el lett kántálva a hívőknek. Ezekben a Táblákban minden hívőnek egy új nevet
ajándékozott az Új Napra. Qurratu’l-‘Ayn-nek az új neve Táhirih lett, Muhammad-‘Alí-nak a
Quddús név adatott és így tovább. Még Bahá’u’lláh is Akit mindig Husayn-‘Alí néven ismertek,
elfogadta a Báb által korábban Neki adott nevet, mely név a „Bahá”.
A konferencia egyik napján Bahá’u’lláh megbetegedett és ágyban maradt a sátrában. Amint Quddús
hallott a betegségről Bahá’u’lláh-hoz sietett. Hamarosan a többi követő is Bahá’u’lláh sátrába ment
és összegyűltek Körülötte. Megérkezésük után nem sokkal egy küldönc érkezett Táhirih-től, aki
kérte Quddús-t, hogy menjen át Táhirih kertjébe. Quddús nagyon dühös lett, hogy egy nő parancsot
adott neki, ezért így szólt: »Teljesen elhatárolom magam Táhirih-től. Megtagadom a kérését.« A
küldönc visszament a válasszal Táhirih-hez, de ő ismét visszaküldte őt Quddús-hoz. »Táhirih
ragaszkodik hozzá, hogy látogasd meg őt a kertjében.« mondta, »ha te nem jössz el hozzá, akkor ő
fog eljönni tehozzád.«
Azokban a napokban egy nőnek nem volt illendő férfiakkal együtt megjelenni. Egyetlen férfi sem
láthatta soha egy nő arcát, kivéve ha az a saját felesége volt. És bizonyára egyetlen férfinak sem
szabadott volna Táhirih-re néznie, mert ő állítólag Mohamed próféta lányának, Fátimih-nek a
visszatérése volt, egy tiszta és szent nő. Emiatt nem hitte Quddús, hogy Táhirih ilyen dolgot
megtenne. Ezért azt mondta: »Nem fogok odamenni.« Ekkor a küldönc azt mondta Quddús-nak:
»Vagy jönnöd kell velem Táhirih-hez, vagy pedig ezzel a karddal le kell vágnod a fejemet.«
Micsoda meghökkenés volt ez Quddús-nak, különösen mikor a küldönc ledobta a kardját Quddús
lábához és lehajolt elé, hogy vágja le a fejét! De most már semmi sem állíthatta meg Quddús-t, ezért
felemelte a kardot és így szólt: »Rendben, ha az a kívánságod, hogy levágjam a fejedet,
megteszem.« De éppen ebben a pillanatban Táhirih állt ott előttük.
Micsoda sokk volt ez mindenkinek! És micsoda rettenetes dolog nőként megtenni! Nemcsak, hogy
bement a sátorba a férfiak közé, de a hosszú fátyla sem volt rajta és egy nagyon gyönyörű ruhát
viselt. Egyetlen férfi sem látott még ilyet ezelőtt! Az egyik férfi olyan sokkot kapott, hogy
megvágta a saját torkát. Vérrel az arcán és a testén futott el az összejövetelről. Sokan elhagyták a
találkozót és a Hitet is. A többiek megszólalni sem tudtak, nem hittek a szemüknek!
Táhirih előrelépett és helyet foglalt Quddús-tól jobbra. Az összes jelenlévőhöz szólt néhány szót
majd bejelentette, hogy ő a megígért Harsona hangja. Ezután odafordult Quddús-hoz és azt mondta
neki: »Khurásán-ban nem voltál elég óvatos a Hit tanításában.« Quddús nagyon dühös lett és így
szólt: »Úgy csinálom ahogy nekem tetszik. Nem kell követnem hittársaim akaratát és jó tetszését.«
Ez volt a Táhirih és Quddús közötti nézeteltérés kezdete, mely több napon keresztül zajlott. Táhirih
azt mondta a bábíknak, hogy »Quddús sok hibát vétett és a Báb engem küldött ide megtanítani neki,
hogy mit tegyen.« Aztán Quddús válaszolt »Táhirih az aki téved. Nem mond nektek igazat. Bárki
aki Táhirih-t követi, rossz utat követ.« Néhány bábí Táhirih-vel értett egyet, néhány Quddús-szal.
Néhányan pedig azt gondolták, hogy mindkettőjüknek igaza van és a hívők lettek próbára téve,
hogy meglássák milyen erős a hitük.
Néhány nap múlva Bahá’u’lláh tudta szépen leállítani a vitát. Összehozta Táhirih-t és Quddús-t,
majd Quddús elismerte, hogy Táhirih-nek van igaza. Ő és Táhirih aztán ismét jó barátok lettek,
Bahá’u’lláh pedig felszólította a hívőket, hogy fogadják el a Báb tanításait.
Habár a bábík abban az időben még nem tudták, úgy tűnik, hogy Quddús és Táhirih az egész
nézeteltérést együtt tervezte meg. Táhirih Bahá’u’lláh-tól kapta az utasításokat. Ő mondta meg neki,
hogy mit kell tennie. Quddús-nak szintén Bahá’u’lláh mondta, hogy vitatkozzon Táhirih-vel.
Bahá’u’lláh vajon miért választotta az új tanítások bemutatásának ezen módját? Mivel a Báb azt
akarta, hogy az összes jelenlévő magától gondolkodjon és magától döntsön, hogy vajon az iszlám
régi útját követi-e vagy a Báb által hozott új életmódot. Ez a szívek nagy megpróbálásának ideje
volt. Táhirih és Quddús között minden érv felvetődött a Báb új tanításai mellett és ellen, hogy
mindenkinek lehetősége lehessen gondolkodni azokról és világos döntést hozni. Tehát bár úgy tűnt,
hogy Quddús és Táhirih nagyon dühösek voltak egymásra a konferencia alatt, ők valójában csak
Bahá’u’lláh utasításait követték.
Amikor a Badasht-i konferencia befejeződött a hívők elindultak Mázindarán-ba. Quddús és Táhirih
ugyanabban a kocsiban utaztak.
5.
Miközben Bahá’u’lláh, Táhirih, Quddús és néhány hívő útközben megpihentek, Níyálá falujában
néhány ember elindult feléjük köveket dobálva a hegy tetejéről. Quddús-t a veszély miatt
Bahá’u’lláh a saját ruhájába öltöztette és elküldte. A támadás befejezése után Bahá’u’lláh beszélt
Níyálá lakóihoz és felismertette velük, hogy helytelen dolgot tettek. Quddús élete ugyan
megmenekült, de az ellenség még így is elfogta őt és őrizet alá helyezte Sárí városában az egyik
rokonának otthonában. Kilencvenöt napig tartották ebben a házban és bár jól bántak vele, nem
tehette azt a dolgot amit a legjobban szeretett volna – nem mehetett Szeretett Hitét tanítani.
Ebben az időben nagyon nehéz lett a bábík helyzete Iránban. Egyre több és több iráni fogadta el a
Bábot Jézus és Mohamed visszatéréseként. Egyre több és több ember hallotta, hogy a Báb eltörölte
Mohamed néhány törvényét a Badasht-i konferencián. Így pedig egyre több és több muzulmán
vezető kezdte gyűlölni a bábíkat és akarta megállítani az új vallás terjedését. Még az is veszélyessé
vált, hogy a bábík elhagyják otthonaikat akár nappal, akár éjszaka. A muszlimok megpróbáltak
annyi bábít megölni amennyit csak bírtak. Amíg a férfiak napközben távol voltak, bementek a bábík
otthonába és megölték a nőket és a gyerekeket. Éjszakánkét a muszlimok megtámadták a bábíkat
vagy az otthonaikban vagy mialatt sétáltak az úton vagy az utcán, megölték vagy börtönbe vetették
őket.
Egy idő után a Báb üzenetet küldött Mullá Husayn-nek, hogy el kell mennie Quddús-nak segíteni,
aki még mindig őrizet alatt volt a rokona házában, Sárí városában. Mullá Husayn összegyűjtötte az
embereit és elindultak. Útközben azonban olyan sokszor megtámadták őket, hogy úgy döntött meg
kell állnia a Shaykh Tabarsí Szentélynél, és ahhoz, hogy meg tudja maga és az emberei életét
védeni, építeniük kell egy erődöt.
A Shaykh Tabarsí erőd hamarosan felépült és Bahá’u’lláh eljött azt megnézni. Az erőd megtekintése
után Bahá’u’lláh a jóváhagyását adta, majd néhány javaslatot tett a további fejlesztéséhez és
kényelmesebbé tételéhez, aztán így szólt Mullá Husayn-hez. »Az egyetlen dolog, amire még az
erődnek és a társaságnak szüksége van, Quddús jelenléte.« Bahá’u’lláh tudta, hogy ha Quddús ott
lenne, minden tökéletes lenne. Ezért azt mondta Mullá Husayn-nek, hogy küldje el Mullá Mihdí-t és
vele hat férfit Sárí városába, hogy elhozzák onnan Quddús-t. Ez nagyon egyszerű lenne, mondta Ő.
Mindössze annyit kellene tenniük, hogy azt mondják Quddús rokonának, hogy át kell őt adnia
nekik, ez minden. „Az Istentől való félelem és az Ő büntetésétől való rettegés” mondta Bahá’u’lláh,
»arra fogja sarkallni őt, hogy habozás nélkül lemondjon foglyáról.«
A férfiak azonnal Sárí városába mentek és minden úgy történt, ahogy Bahá’u’lláh mondta.
Követelték Quddús-t, a rokon pedig gondok és érvek nélkül elengedte őt. Ilyen volt Isten ereje.
6.
Amint Quddús közeledett a Shaykh Tabarsí erődhöz, Mullá Husayn összehívott minden férfit az
erődben és elmondta nekik, hogy a Báb és Bahá’u’lláh akarata, hogy Quddús itt legyen. Úgy kell
gondolniuk Quddús-ra, mintha maga a Báb lenne. »Ami engem illet,« mondta, »Úgy kell
tekintenetek engem, mint az ő alázatos szolgáját. Teljes mértékben engedelmeskednetek kell
Quddús-nak úgy, hogy még ha ő azt mondaná is, hogy meg kell ölnötök engem, habozás nélkül
engedelmeskednetek kell neki. Amennyiben haboztok, hűtlenek lesztek hitetekben. Ne menjetek
hozzá, csak ha felszólít erre titeket. Fel kell adnotok saját kívánságaitokat és vágyaitokat, és
követnetek kell az ő terveit és parancsait. Olyan módon kell cselekednetek, hogy büszke lehessek
rátok.«
Azután Mullá Husayn mintegy száz férfit vitt magával a Quddús-szal való találkozásra. Minden
ember kezébe két gyertyát adott és kimentek az éjszakába. Micsoda öröm volt nekik találkozni a
szeretett Quddús-szal. Gyertyáikat nyugodtan tartva követték az új vezetőjüket vissza az erődbe,
énekelve a dicsőítő éneket, »Szent, szent, az Úr, a mi Istenünk, az angyalok és a lélek Ura!« És a
quddús szó jelentése „szent”.
Amint Quddús leszállt a lóról Shaykh Tabarsí-ban az első kérdése Bahá’u’lláh-ról szólt. Mullá
Husayn azt mondta neki, hogy ha az Isten akarata, Bahá’u’lláh ellátogat az erődbe ismét. Quddús
ezután megkérdezte hány ember van az erődben. Egy muszlim hagyomány szerint
háromszáztizenháromnak kellene lenni ahhoz, hogy teljesüljön egy ősi prófécia az Új Napról. Mullá
Husayn egyenként megszámolta a férfiakat miközben azok áthaladtak az erőd kapuján.
Háromszáztizenkettőt számolt. Amint elhagyta a kaput, hogy jelentse a számot Quddús-nak, hirtelen
egy fiatal férfi rohant be az erődbe. Bárfurúsh-tól végig futott, hogy csatlakozhasson a férfiakhoz az
erődben és hogy a Szeretett Báb-ért adhassa az életét. Amikor Mullá Husayn elmondta Quddús-nak,
hogy immár háromszáztizenhárman vannak, Quddús így szólt: »Bármit is szólt Isten prófétájának
nyelve a Megígértre vonatkozólag, azt teljesíteni kell.« Ily módon bizonyosodhat be, hogy az Új
Nap eljött és az emberek felismerhetik az igazságot.
A vezetés melyet Quddús nyújtott az embereknek Shaykh Tabarsí-ban, spirituális vezetés volt. Az
egyik legérdekesebb dolog az erődben lévő bábíkról, hogy ők nem voltak harcosok vagy háborúra
kiképzett katonák. Legtöbbjük diák, tanár és előkelő foglalkozású férfi volt. Intelligens emberek
voltak, akik a Koránt tanulmányozták. Erejüket a szellemiségből, nem pedig az izmokból szerezték.
Amire éheztek, az inkább ezen Új Nap szellemi megértése volt. Következésképpen Quddús volt a
tökéletes férfi az erődben ahhoz, hogy új életet adjon nekik minden fordulatnál. Ő egy tudós volt.
Amikor megérkezett az erődbe, adott Mullá Husayn-nek néhány beszédet amiket ő írt le, és kérte,
hogy olvassák fel azokat hangosan a hívőknek. Az első a Báb-ról szólt, a második Bahá’u’lláh-ról, a
harmadik pedig Táhirih-ről. Néhányan csodálkoztak azon, hogy mért írt Quddús ilyen bámulatos
dolgokat Bahá’u’lláh-ról, mert akkoriban még nem ismerték Bahá’u’lláh jelentőségét. Amikor ezt
megemlítették Quddús-nak, azt mondta nekik, hogy időben meg fogják érteni, ha ez Isten akarata.
Quddús a Korán egyik részéhez is írt egy csodálatos magyarázatot. Minden nehézség ellenére még
az erődben befejezte azt, és a bábík megremegtek ennek erejétől. Ez hatszor hosszabb volt mint
maga a Korán.
Quddús arra kérte Mullá Husayn-t és néhány társát, hogy egy ideig a Báb írásait kántálják neki
azokban a napokban minden reggel és délután. Quddús az erőd melletti nyitott téren ült le barátaival
körülvéve, hogy hallgassák Szeretett Mesterük szavait. Még akkor is, amikor a csata tombolt
körülöttük, ezt az időt mindig a Báb szavainak hallgatásával töltötte. Teljes nyugalomban, hagyva a
golyókat leesni ahova csak akartak. Csak ezt imádkozta: »Büszke vagyok arra, hogy én voltam az
első aki Érted szenvedett Shíráz-ban. Arra vágyom, hogy elsőként szenvedjek Ösvényeden egy
olyan halált, mely méltó lesz a Te ügyedhez.«
Ilyen jellegű volt Quddús tudása és hite. Amikor a társai látták bátorságát és hallották bölcsességét a
hitük erősebbé vált, ők maguk pedig bátrabbak lettek. Eleinte azt gondolták, hogy Mullá Husayn
azért mutat oly sok figyelmet Quddús felé, mert a Báb és Bahá’u’lláh azt mondták neki, hogy
Quddús-nak itt kell lennie. De fokozatosan maguk is annyira megszerették Quddús-t, hogy teljesen
odaadták neki szívüket, éppen úgy, ahogy Mullá Husayn-nek.
7.
Az ellenség nap nap után megtámadta a Shaykh Tabarsí erődöt. A bábík minden alkalommal
fennhangon kiáltották a „’Yá Sáhibu’z-Zamán!” -t, és kilovagoltak a csatába. Habár a bábík száma
csekély volt, hadviselési módokban képzetlenek voltak és gyakran éheztek az ételhiánytól, mindig
visszaverték a rájuk támadó seregeket. Quddús és Mullá Husayn a többiek előtt lovagoltak, és olyan
bátorságot mutattak, hogy a többiek bátran harcoltak mögöttük és mellettük.
Egy nap az ellenség elvágta a vízellátásukat. Bárki hagyta volna el az erődöt, hogy vízért menjen,
biztosan megölték volna. Quddús emiatt elrendelte, hogy emberei ne hagyják el az erődöt. Az egyik
férfi azt mondta neki, »A kenyér ellátásunkat az ellenség már lehetetlenné tette. Mi lesz most, hogy
a vízellátást is megakadályozzák?«
Amikor feltette ezt a kérdést, Quddús Mullá Husayn-hez fordult és így szólt: »Isten akaratából ma
éjszaka nagy felhőszakadás lesz, azt követően pedig erős havazás. Ez fog segíteni nekünk
visszafordítani az általuk tervezett támadást.«
Azon az éjszakán annyi eső esett az erődben és körülötte, hogy az ellenség lőszereinek legnagyobb
része teljesen tönkrement és a bábíknak lett elég vizük ahhoz, hogy sok-sok hétig kitartson.
Következő éjszaka nagyon erősen havazott, Quddús pedig azt mondta az embereknek, akik
panaszkodtak: »Dicsőség Istennek, Aki válaszolt az imáinkra, és mind esőt, mind hóesést is
bocsátott az ellenségeinkre bajt hozva ezzel rájuk, az erődünkbe pedig felfrissülést.«
Az ellenség támadásai azonban folytatódtak, és Quddús elrendelte egy várárok (egy mély, széles
vizesárok) ásását az erőd körül, további védelem gyanánt. Tizenkilenc napig keményen dolgoztak a
várárok kiásásán mire elkészült. Nem sokkal ezután az ellenség egy nagy hadsereget küldött az erőd
ellen. Ebben az időben a hadsereget Mihdí-Qulí Mírzá herceg vezette. A herceg az erőd feletti
dombon táborozott le és elrendelte a katonáinak, hogy tüzeljenek az erőd irányába. Még hajnal sem
volt amikor Quddús megadta a jelet: »Szálljatok fel lovaitokra, ó Istennek hősei!« és az erőd kapui
szétnyíltak.
Quddús-t és Mullá Husayn-t kétszázkét férfi követte lóháton a hadsereg felé. Habár a hadseregben
sokkal több férfi volt mint a kétszázkét bábí, a bábík úgy vágtattak keresztül a seregen, mintha az
nem is lett volna ott. Egyenesen a herceg főhadiszállására lovagoltak, be a herceg saját szobájába. A
herceg annyira meglepődött és megijedt, hogy kiugrott a szobája hátsó ablakán és elfutott anélkül,
hogy megállt volna felvenni a lábbelijét.
A bábík keresztül haladtak a herceg főhadiszállásán, arannyal, ezüsttel és drága holmikkal teli
ládákat találtak. De ezekhez hozzá sem nyúltak, kivéve egy edény lőport és a herceg kedvenc
kardját. A csata után Quddús köré gyűltek össze, míg Mullá Husayn őrködött. Hirtelen a hadsereg
újra támadt. Quddús-t eltalálta egy golyó az ajkánál. Több fogát kiütötte, megsértette a nyelvét és a
torkát. Képtelen volt beszélni. Amikor Mullá Husayn meglátta a Quddús szájából csöpögő vért,
elborzadt és saját fejét kezdte el ütlegelni, azonban ezt Quddús még időben leállította. Akkor Mullá
Husayn felvette mind Quddús, mind a herceg kardját és a hadsereg felé vetette magát. Az egész
hadsereg gyorsan hátrafordult és elkezdett futni a másik irányba.
Quddús-t fájdalommal és sajnálattal vitték vissza az erődbe. Mindenki szomorú volt a sérülése
miatt. Amikor látta, hogy szomorúak, fogott egy papírt és arra írt, mivel nem tudott beszélni. Ezt
írta a papírra: » El kell fogadnunk Isten akaratát. Szilárdan és kitartóan kell állnunk a
megpróbáltatás óráiban. Habár a testemben fájdalom van, a lelkem boldog. Annyira hálás vagyok
Istennek. Ha ti szerettek engem, nem szomorkodtok, mert ez engem is elszomorít.« Így tanította
Quddús a bábíknak, hogy legyenek boldogok miközben szolgálják Istent, nem számít, hogy mennyi
fájdalmat is okoz ez.
Hamarosan Quddús felépült, de a néhány nappal későbbi, erőd elleni támadás során nem tudott
segíteni. Emiatt Mullá Husayn-nek egyedül kellett vezetnie az embereket. Tudta, hogy ez az ő
utolsó csatája. Amint kilovagolt az erődből, az emberei követték őt és ismét fennhangon kiáltották a
»´Yá Sáhibu’z-Zamán!«-t, de a harcok alatt Mullá Husayn lova beakadt egy sátor kötelébe, őt pedig
mellkason lőtték. Néhány órával később meghalt, de mielőtt elhunyt, visszavitték az erődbe és
csodálatos dolog történt.
Amint Mullá Husayn-t a szobájába vitték, Quddús megparancsolta a többieknek, hogy menjenek ki
onnan. Azt mondta nekik: »Hagyjatok egyedül vele. Vannak bizonyos dolgok, melyeket csak vele
akarok tudatni.« Mullá Husayn-t és Quddús-t mindenki egyedül hagyta a szobájában, de kint
megálltak az ajtó előtt és vártak. Az egyik férfi mikor benézett az ajtó repedésén, hallotta Quddús-t,
ahogy a nevén szólítja Mullá Husayn-t. Meglepődött amikor azt látta, hogy Mullá Husayn felkel és
leül a térdére szemben Quddús-szal, a szokásos módon. Mullá Husayn lehajtott fejjel és lefelé nézve
hallgatta Quddús minden szavát. A férfiak hallották ahogy Quddús beszélt Mullá Husayn-hez:
»Sietsz elhagyni ezt a világot, és egyedül hagysz engem az ellenséggel szemben. Ha ez elnyeri Isten
tetszését, csatlakozni fogok hozzád egy rövid időn belül és szintén megízlelem a mennyországban
való létezés édességét.«
Mullá Husayn és Quddús két órán keresztül társalgott egymással, de senki nem tudja, hogy mit
beszéltek. Hosszú idő után aztán Quddús kinyitotta az ajtót és azt mondta társainak: »Végső búcsút
vettem Mullá Husayn-től. Sok mindent elmondtam neki, amit korábban nem tudtam elmondani.«
Amikor odamentek ahol Mullá Husayn feküdt, ő már halott volt. De az arcán még ott volt egy kis
mosoly és békésnek látszott, mintha csak aludt volna.
Mullá Husayn testéről maga Quddús gondoskodott. Saját ingét adta rá Mullá Husayn-re és
megparancsolta nekik, hogy temessék el őt délre a Shaykh Tabarsí Szentély közelében. Quddús
utolsó szavai Mullá Husayn-hez mielőtt eltemették, ezek voltak: »Jól tetted, hogy utolsó órádig
hűséges maradtál Isten Szövetségéhez. Kérem Istent, hogy soha ne legyen egyenetlenség közötted
és közöttem.« Aztán megcsókolta Mullá Husayn szemeit és homlokát, majd maga fektette be a
testét a sírba. Quddús elmondta mindenkinek, hogy tartaniuk kell a titkot, hogy hol van az a hely
ahol Mullá Husayn el van temetve. Aztán megparancsolta, hogy azt a harminchat férfit akik azon a
napon lettek mártírok, temessék el a Szentély északi részén – mindet egy közös sírba. Quddús
utolsó szavai hozzájuk ezek voltak: »Hadd tanuljanak Isten szerettei Hitünk ezen mártírjainak
példájából. Legyenek és maradjanak oly egységesek az életben, mint ők vannak most a halálban.«
Quddús társai közül legalább kilencvenen megsérültek azon az éjszakán, akiknek a többsége ennek
következtében meg is halt. Quddús Mullá Husayn helyére Mírzá Muhammad-Báqir-t tette a férfiak
vezetőjeként. Mírzá Muhammad-Báqir volt az a férfi aki az erődöt és a Bábíyyih-t olyan jól
felépítette.
Annyira súlyosan megverték az ellenséget azon az éjszakán, hogy negyvenöt nap telt el, mielőtt
képesek lettek újabb támadásra. Ezalatt az idő alatt azonban nem engedték ki a bábíkat az erődből,
hogy élelemhez jussanak. A bábík még az udvarról is felszedték a csontokat, amiket lisztté őröltek,
és Mullá Husayn lovának a húsát is megfőzték. Amikor ez elfogyott és a férfiak ismét éheztek,
Quddús Mírzá Muhammad-Báqir-nak adta a még megmaradt rizst, hogy ossza el az emberek között.
Amikor mindenki megkapta a részét Quddús így szólt: »Aki elég erősnek érzi magát, hogy megállja
a helyét a hamarosan jövő bajok elviselésében, az velünk maradhat ebben az erődben. Ha bárkinek
is közületek a legkisebb félelme lenne, azonnal el kell innen távoznia. Hamarosan az ellenség meg
fog támadni minket újra, és akkor nem lesz módja senkinek sem elmenekülni az eljövő nehézségek
elől.«
Azon az éjszakán az erődben lévő egyik férfi elárulta a barátait és egy üzenetet küldött ’Abbás-Qulí
Khán-nak, aki az ellenség hadseregének vezető tisztje volt, hogy Mullá Husayn és sokan mások is
elhunytak a csatában. Sürgette ’Abbás-Qulí Khán-t, hogy most támadja meg a bábíkat mialatt
éheznek és átmennek ezeken a szörnyű próbákon. Amikor ’Abbás-Qulí Khán meghallotta a hírt,
hogy Mullá Husayn meghalt, végtelenül boldog lett. Biztos volt abban, hogy nem lennének
nehézségei a Shaykh Tabarsí erőd elfoglalásában és a jó munkájáért kapna egy előléptetést a Sháhtól.
Megölte a küldöncöt aki az üzenetet vitte neki és felkészült egy újabb támadásra.
A támadás napján két seregnyi emberrel masírozott az erőd felé. Quddús látta őket, hogy jönnek és
azt mondta Mírzá Muhammad-Báqir-nak: »Vegyél magad mellé tizennyolc férfit és masírozzatok ki
találkozni ezzel a két sereggel. Tanítsd meg ’Abbás-Qulí Khán-nak, hogy bár Mullá Husayn már
nincs velünk, Isten hatalma ad a barátainak elég erőt az ellenség legyőzésére.«
Mírzá Muhammad-Báqir gyorsan választott tizennyolc férfit és amint kivágtattak az erődből
fennhangon kiáltották a »’Yá Sáhibú-z-Zamán-t!«. Az egész hadsereg az életéért futott. Egészen
Bárfurúsh-ig szaladtak megállás nélkül. ’Abbás-Qulí Khán annyira megborzongott a félelemtől,
hogy úgy esett le a lováról, hogy az egyik csizmája a kengyelben maradt. Egy csizmában rohant el a
hadsereget követve, amely még nála is gyorsabban futott.
Így történt, hogy tizenkilenc férfi legyőzött egy egész hadsereget, Isten segítségén és védelmén
keresztül. Ez a győzelem nagy megkönnyebbülés volt a bábíknak. Ez emlékeztette őket ismét Isten
hatalmára, és az egység olyan érzését nyújtotta számukra, melyet nem birtokoltak Mullá Husayn
halála óta. Azonban ismét kifogytak az élelemből. Elhúztak néhány elpusztult lovat a csatatérről és
a húsukat megfőzték.
Egy tehén maradt csak az erődben, de a férfi aki a tehenet gondozta, nem ölte meg azt. A tejét
használta minden nap Quddús ételének elkészítésére. Amint azonban az emberek egyre éhesebbé
váltak, Quddús nem bírt néhány teáskanálnyinál többet enni az ételből és ezután mindig odaadta a
maradékot a férfiaknak: »Nem lelem kedvem az étkezésben« mondta, »mióta Mullá Husayn
elhagyott minket. Vérzik a szívem mikor látom az éhes társaimat körülöttem.« Szomorúsága
ellenére azonban még mindig folytatta a Korán magyarázatának leírását és az emberek ösztönzését
a végsőkig tartó bátorságra és türelemre.
Egy férfi, Mullá Mírzá Muhammad mesélt egy történetet Quddús-ról és azon erődbeli napokról:
„Isten tudja« mondta »hogy bár mi éhesek voltunk, nem gondoltunk többé az ételre. Gondolataink
már nem a napi kenyerünkön jártak. Annyira el voltunk ragadtatva a szavaktól amiket Quddús
felolvasott és mondott nekünk, hogy úgy éreztük mintha nem is lettünk volna fáradtak. Évekig
tudtuk volna folytatni így. Semmi nem tudott minket boldogtalanná tenni. Valahányszor, mikor
elvesztettük az ételhiány miatt az erőnket, Mírzá Muhammad-Báqir Quddús-hoz sietett. Quddús
akkor közénk sétált, mondott néhány szót mindannyiunknak és a mi lelki erőnk nagy örömmel
visszatért. Csak arra volt szükségünk, hogy lássuk az arcát és olyan erősnek éreztük magunkat,
hogy ha az ellenség bármely pillanatban megtámadott volna minket, késznek éreztük volna
magunkat arra, hogy berohanjunk a csatába és egy újabb győzelmet arassunk.«
Mialatt az ellenségeik újabb támadásra készültek, a bábík folytatták az életüket az erődben,
boldogan készülve a Naw Rúz eljövetelére. Azon év, (1849) Naw Rúz-a alatt a következő énekkel
dicsőítették Istent: »Szent, szent, az Úr, a mi Istenünk, az angyalok és a lélek Ura« Dalokat
énekeltek és boldogok voltak. Hálát adtak Istennek a sok áldásért amit a Mindenható adott nekik.
Semmi sem tudott véget vetni abbéli boldogságuknak, hogy Quddús jelenlétében lehetnek és
szolgálhatják Istent, mint az Ő hősei.
8.
Naw Rúz nagyszerű napján Quddús egy üzenetet írt társainak amiben elmondta, hogy most jött el az
idő mikor sokan közülük mártírok lesznek az Ügyért. Naw Rúz után a kilencedik napon négy
hadsereg fegyverei kezdték tüzelni a kis Shaykh Tabarsí erődöt. Amikor a fegyverek dörögni
kezdtek, Quddús kijött a szobájából és az erőd központjába sétált. Arcát mosoly töltötte el és soha
sem látszott még ennyire nyugodtnak. Ahogy áthaladt az udvaron hirtelen egy ágyúgolyó zuhant le
elé. Lábával nyugodtan tovább gördítette azt és így szólt: »Mily kevéssé ismeri az ellenség Isten
erejét! Elfelejtették, hogy Isten bármit képes megtenni amit csak akar? Megpróbálják
megfélemlíteni Isten hőseit – ezeket a hősöket akik egyáltalán nem törődnek sem hatalommal, sem
büszkeséggel, sem földi jutalommal.«
Azután odafordult az embereihez és ezeket a csodálatos szavakat mondta: »Ne féljetek semmitől
ami az ellenségtől jön. Ti vagytok azok, akikről Mohamed beszélt a Koránban amikor így szólt: „Ó
mennyire vágyódom, hogy meglássam testvéreim arcát; testvéreimét, akik a világ végén fognak
megjelenni. Áldottak vagyunk, áldottak ők is; az ő áldásuk nagyobb a miénknél.” Nem szabad ma
félnetek, különben el fogjátok veszíteni a tiszteletet amit Mohamed adott nektek.
Mindannyiótoknak megvan saját halálának ideje. Mikor az idő eljön, semmi és senki nem tudja azt
megváltoztatni. Bárhogy is próbálkozik valaki, soha nem tudja az életét rövidebbé vagy hosszabbá
tenni, mint ahogy az szánva van. Csak Isten tudja, nekünk pedig tartani kell magunkat az Ő
tervéhez. Ha egy pillanatra is félnétek ezen fegyverek dörgésétől melyek továbbra is tüzelni fognak
az erődben, elvesztenétek Isten oltalmát.«
Bár a férfiak egyre éhesebbek és szomjasabbak lettek, ez a beszéd új életet juttatott a szívükbe.
Felkészítették magukat az új támadásra. Amint az elkövetkezendő napokban a lövedékek az erődbe
csapódtak, a bábík olyan hangosan kántálták a Korán verseit, hogy kint is hallhatta őket a hadsereg.
A herceg meg volt lepve, hogy a bábík nem adták fel és nem adták meg magukat. Ehelyett
dicsőítéseket és imákat énekeltek.
Végül Ja’far-Qulí Khán, a négy hadsereg egyikének vezetője építtetett egy magas tornyot, aminek a
tetejére felrakták az ágyút, így az jobban be tudott találni az erőd belsejébe. Amikor Quddús
meglátta, hogy felépítették a tornyot, szólt Mírzá Muhammad-Báqir-nak: „Menj és mérj súlyos
vereséget erre az új tábornokra, mint ahogy azt ’Abbás-Qulí Khán-nal tetted. Tudja meg, hogy Isten
oroszlánszívű harcosai még akkor is mikor fáradtak és éhesek, oly hatalmas erőt tudnak felmutatni,
amit csak Isten adhatott nekik. Tudja meg, hogy minél éhesebbé válnak annál több kárt fognak
okozni az ellenségnek.«
Mírzá Muhammad Báqir ismét tizennyolc férfival vágtatott ki az erődből. Oly szenvedélyesen
kiáltották fennhangon a ’Yá Sáhibu’z-Zamán!-t, hogy az ellenség pánikba esett. Ja’far-Qulí Khán és
harminc embere elesett a bábík kardjai által, a tornyukban lévő fegyvereket pedig ledobták a földre.
Aztán a bábík elkezdték lebontani a falakat amiket az ellenség épített, de sötétedés közeledtekor
bölcsebb volt visszatérniük az erődbe. A bábík közül senki sem sérült meg ebben a csatában.
Ehelyett magukkal vitték az erődbe az ellenség számos erősebb és jól-táplált lovát.
Röviddel ezután a támadás után az ellenség táborában egy robbanás történt, ami megölte több
tisztjüket és embereiket. Emiatt nem támadtak többet a bábík ellen egész hónapban. Ezalatt Quddús
engedélyt adott a férfiaknak, hogy kimenjenek az erődből és füveket gyűjtsenek amennyit csak
találni tudnak. Ezeket a füveket megfőzték és levest készítettek belőlük. Ez volt az egyetlen étel ami
maradt nekik. Quddús egyre több és több időt töltött a férfiakkal beszélgetve, szavaival felvidítva és
segítve őket könnyebbé tenni a szívüket.
Egy hónappal később az ágyúk újra tüzelni kezdtek. Ekkor a hadsereg szintén megrohamozta az
erődöt, ezért Quddús Mírzá Muhammad Báqir-t küldte a csatába tizennyolc helyett harminchat
férfival. Amint kiküldte őket a harcba, ezeket a szavakat mondta: »Mi sohasem kezdtünk egyetlen
csatát sem mióta ebbe az erődbe kerültünk. Csak azután harcoltunk és mentünk ki megvédeni
magunkat, miután megtámadtak minket. Ha mi szent háborút akartunk volna indítani ellenük, ha a
hatalom erejével akartuk volna behozni az embereket a hitünkbe, könnyen meg tudtuk volna azt
tenni. Mostanra már fellázíthattuk volna a világ összes népét és felkészíthettük volna őket, hogy
elfogadják Üzenetünket. Azonban nem ilyen az az út, melyet követni választottunk. Az emberek
megváltoztatásának egyetlen útja az, ha megmutatjuk nekik hitünket, jó tetteinket és
hajlandóságunkat arra, hogy meghaljunk Hitünk ösvényén. Gyorsan közeleg az óra, mikor képesek
leszünk teljesíteni ezt a feladatot.«
Mírzá Muhammad Báqir felugrott a lovára, nyomában harminchat férfival, fennhangon kiáltva a
’Yá Sáhibu’z-Zamán!-t. A bábík előrevágtattak, bele a hadseregbe és a fegyvertűzben öten közülük
meghaltak. Azonban az ellenség feladta a harcot és elfutott, zászlójukat ott hagyva a földön maguk
mögött. A bábík visszafordultak az erődbe az öt mártírral, akiket egy közös sírba temettek el a más
csatákban megöltek mellé. A zászlót Mírzá Muhammad Báqir Quddús-nak adta oda.
9.
Néhány napig minden csendes volt. Azután a herceg küldött egy üzenetet Quddús-nak, hogy meg
akarja állítani a harcokat és békét akar teremteni. Quddús két embert küldött, hogy képviseljék őt a
herceg főhadiszállásán. A herceg előzékenyen fogadta a férfiakat, megkínálta őket egy kis teával,
amit nem fogadtak el, mert nem szerettek volna több italhoz vagy ételhez jutni mint a férfiak az
erődben. Nem kívántak kevesebbet szenvedni mint a többi férfi. Azután a herceg így szólt: »A
harcok köztünk túl régóta folynak. Mindkét oldalon hosszú és kemény csatáink voltak. Elég ebből:
találjunk kiutat nézeteltéréseink rendezésére.« Ezekkel a szavakkal vette elő a Szent Koránt és az
egyik oldalra a következő szavakat írta: »Esküszöm a legszentebb Könyvre, Isten igazságosságára,
Arra Aki ezt kinyilatkoztatta, hogy nincs más célom mint békét és barátságot teremteni közöttünk.
Gyertek ki az erődötökből és akkor biztos, hogy senkinek sem lesz bántódása. Ünnepélyesen
kijelentem, hogy ti magatok és a ti társaitok, a Mindenható, Mohamed Próféta és a mi királyunk
Násiri’d-Dín Sháh védelme alatt álltok. Ígérem, hogy sem a hadseregből, sem a környékről soha
nem fog senki megtámadni titeket. Isten átka legyen velem örökre, hogy ha lenne más kívánságom
mint amit kijelentettem.« Ezután ráhelyezte a pecsétjét a nyilatkozatra, odaadta a férfiaknak a
Koránt és azt mondta, hogy adják át legszívélyesebb üdvözletét Quddús-nak. Majd hozzátette:
»Késő délutánra lovakat fogok küldeni az erőd kapujához, mivel remélem, hogy Quddús és társai
azokon fognak a táboromba lovagolni. Fel fogok állíttatni egy külön sátrat a használatukra és a
vendégeim lesznek addig, amíg megszervezem a visszatérésüket otthonaikba az én költségemre.«
Amikor a férfiak odaadták a Koránt Quddús-nak, ő tisztelettel megcsókolta azt és így szólt: »Ó
Urunk, dönts köztünk és népünk között igazsággal, mert a legjobb döntés a Tiéd.« Közvetlenül
ezután elmondta a társainak, hogy fel kell készülniük az erőd elhagyására. »Elfogadjuk a herceg
meghívását,« mondta, »hogy ha ők őszinték, megmutathassák azt.«
A kijelölt órán a lovak megérkeztek. Quddús felvette a zöld turbánt amit a Báb adott neki és
társaival elhagyták az erődöt, magukkal szállítva mindent ami a fegyvereikből és tulajdonukból
megmaradt. A sátorba vitték őket és megérkezésük után nem sokkal Quddús így szólt az
emberekhez: »Mostantól el kell fogadnotok bármit ami történni fog, Isten nevében. Nem szabad
hagynotok, hogy bármi tönkretegye a jó hírnevet amit mostanáig birtokoltatok. Imádkozzatok a
Mindenhatóhoz, hogy segítsen titeket hűségesnek lenni Őhozzá, még az utolsó óráitokig is.«
Néhány órával naplemente után felszolgáltak nekik egy kevés és romlott, a herceg által küldetett
ételt. Quddús és a férfiak közül kilencen, akik vele voltak a magánsátrában, visszautasították ennek
elfogyasztását. A következő reggel a herceg Mírzá Muhammad-Báqir-ért küldetett, hogy menjen
oda hozzá. Quddús azt mondta neki, hogy menjen oda és amikor visszajön, majd számoljon be róla,
hogy mi történt. Mírzá Muhammad-Báqir találkozott a herceggel és kapott egy újabb ígéretet, hogy
a férfiak közül senkinek sem esik bántódása. Egy terv is készült arra, hogy Sang-Sar városáig lovat
szereljenek fel Quddús minden embere számára. Azután megengednék, hogy eltávozzanak az
otthonaikba, bárhol is legyen az.
Amikor Mírzá Muhammad-Báqir visszatért Quddús-hoz így szólt: »Úgy gondolom, hogy amit az ő
nyelve mond, azt a szíve nem hiszi.« Quddús egyetértett vele.
Quddús azután elment a társaihoz és azt mondta nekik, hogy ne várjanak másnap a lovaikra.
Távozniuk kell otthonaikba még aznap éjszaka. Ő maga hamarosan Bárfurúsh-ba ment.
Könyörögtek neki, hogy ne hagyja el őket, de ő azt mondta: »Ne sírjatok. Mi hamarosan együtt
leszünk megint – akkor már soha nem válunk el. Ügyünk Isten gondoskodásába van helyezve.
Bármi is legyen az Ő akarata, mi boldogan el fogjuk fogadni azt.« Majd megint mondta nekik, hogy
még azon az éjjelen távozzanak otthonaikba. Még reggel volt, mikor Quddús visszatért a sátrába.
Hamarosan utasítást kapott a hercegtől, hogy számoljon be neki. Mire Quddús a herceg sátrába
megérkezett, a foglyává vált és többet nem tudott beszélni az embereivel. A herceg azután küldött
egy üzenetet Quddús embereinek, miszerint Quddús azt akarja, hogy csatlakozzanak hozzá a
hadsereg parancsnokságán. A férfiak közül néhányan elhitték az üzenetet és amint megérkeztek a
parancsnokságra foglyul ejtették, majd később rabszolgaként eladták őket. Szinte csak ez a néhány
férfi maradt életben, akik elmondhatták a világ többi részének, hogy mi történt a Shaykh Tabarsí
Erődben.
Majdnem az összes többi férfit megölték. Először a herceg néhány embere kényszerítette Mullá
Yúsuf-ot, Quddús egyik legmegbízhatóbb emberét, hogy menjen a bábíkhoz és mondja el nekik,
miszerint Quddús azt akarja, hogy adják át a fegyvereiket. Miután az utasításaikat átadták neki, a
férfiak megkérdezték Mullá Yúsuf-ot hogy mit fog mondani a bábíknak. Ő azt válaszolta: »El
fogom mondani nekik, amit ti követeltek tőlem, hogy mondjak, majd azután azt fogom mondani:
»Ez nem más, mint hazugság!« Szinte még azelőtt, hogy ezen szavak végighangozhattak volna,
megölték őt.
Ezután a hadsereg az erőd felé fordította figyelmét. Odafordították a fegyvereiket és teljesen
elpusztították azt. Minden részét felégették és a talajt teljesen vízszintessé tették a Szentély körül,
hogy úgy látszódjon, mintha sohasem történt volna ott semmi.
Majd végül, miután a bábíknak már nem volt erődje amivel megvédhették volna magukat, a seregek
megtámadták őket a saját sátraikban és szinte minden embert megöltek. Még halálukkor is
énekelték a hálaadó dalt, amit addigra már olyan nagyon sokszor elénekeltek: »Szent, szent, Ó
Urunk, a mi Istenünk, az angyalok és a lélek Ura«. Néhány férfit megtartottak fogolyként, három
férfit pedig a herceg mentett meg, mert ők nagyon híresek voltak Iránban. Ha megölték volna őket,
akkor a herceg nagyon népszerűtlen lett volna az emberek előtt. A foglyokat a herceg emberei
szórakozásból megkínozták. Néhányat késekkel darabokra vágtak, másokat széjjel húztak,
számosakat fákhoz kötöztek és telelőtték őket golyókkal, míg másokat ágyúk torkolattüzével
fújattak halálra. A egész világ elképedt a foglyok feláldozásán és ma is azon tűnődünk, hogy miként
voltak képesek ezt megtenni.
10. fejezet a következő részben (sajnos nem lehetett ide többet föltölteni)
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
