|
Bahá’í összejövetelek
A barátok többféle alkalmat is találhatnak arra, hogy találkozzanak egymással. Bahá’u’lláh ezt mondja ezekről az alkalmakról: „Életemre és Ügyemre! Bármily lak körül is, ahová Isten barátai belépnek, s ahonnan a kiáltásuk hallék, amint az Urat dicsőítik, és magasztalják, összesereglenek majd az igaz hívők lelkei, és a választott angyalok mindegyike.”
Legegyszerűbb forma a találkozásra az áhítattalálkozó, ahol a barátok azért gyűlnek össze, általában heti rendszerességgel, hogy imákat olvassanak, mondjanak, énekeljenek, és ezután beszélgessenek. Ilyen áhítattalálkozót bárki tarthat, mindenféle felkészülés nélkül is.
’Abdu’l-Bahá szerint:
„Minden találkozó, mely is az egység és egyetértés megteremtéséért hívatott össze, elősegíti azt, hogy az idegenek barátokká, az ellenségek társakká váljanak, ’Abdu’l-Bahá pedig szívben és lélekben jelen lesz azon találkozón.”
Másik lehetőség a találkozásra a tanulókörök tartása. Ehhez az összejövetelhez már kell az, hogy aki megtartja, elvégezze a Ruhi könyvek 7 részét, tehát, hogy tutor legyen. Ezáltal az összegyűlt lelkeket végig tudja vezetni a Ruhi könyvek mindegyikén. Általában ez is heti rendszerességgel történik, a találkozó itt is imákkal kezdődik, majd a Ruhi 1-es könyvvel kezdve a tanulók elmélyülhetnek a bahá’í Írásokban.
Mindkét összejöveteli formán bárkit szívesen látnak, nem kell hozzá bahá’ínak lenni.
’Abdu’l-Bahá arra biztat bennünket, hogy:
„Tartsatok gyűléseket, s olvassátok és kántáljátok a mennyei tanításokat, hogy a város megvilágítassék a valóság fényével, az ország pedig igaz paradicsommá váljék a Szentlélek ereje által, mert ez a Dicsőséges Úr kora, és az emberiség egységének és együttérzésének dallama el kell, hogy érje a füleket keleten és nyugaton is.”
A bahá’í ünnepek is általában nyitott ünnepek, ilyenek lehetnek az Új Év megünneplése, a Ridván ünnep, a Megnyilvánulások születésnapja, és mennybemenetelük napja. Ezeken az ünnepeken is imádkozás, kis előadások, majd társasági rész szokott lenni, de nincs egyik ünnepnek sem meghatározott szertartása, vagy követendő formája.
Bahá’u’lláh azt mondja:
„Illendő a barátoknak, bármilyen országban is lakozzanak, hogy összegyűljenek, és ott bölcsen és fennkölten szóljanak, olvassák Isten verseit, mert Isten Szavai gyújtják meg és lobbantják lángra a szeretet tüzét.”
Az egyetlen ünnep, ahova csak, és kizárólag bahá’iok mehetnek, az a Tizenkilenc Napi Ünnep.
Bahá’u’lláh így ír erről:
„ Elrendeltük néktek az Ünnepet minden hónapban, lettlégyen bár az vízzel csupán. Mert bizony Isten célja az, hogy az emberek szívét eggyéolvassza, mégha ehhez szükséges a föld és a menny minden eszköze is. „
A bahá’í naptár az évet 19 hónapra osztja föl, és minden hónap 19 napos. A kimaradó 4, illetve szökőévben 5 nap, az Ayyám-i-Há, vagyis az ünneplés ideje.
’Abdu’l-Bahá szavaiból kitűnik, hogy milyen kiemelkedőnek tartja a Tizenkilenc Napi Ünnepet:
„Ó ti, az Ősi Szépség hű szolgálói! Az ünnep minden időben és törvénykorszakban kitüntetett és kedveltetett, egy asztal megosztása Isten szeretteivel pedig dicséretreméltó cselekedetnek számíttatott. Ez különösen igaz ma, ezen összehasonlíthatatlan törvénykorszakban, ezen legbőkezűbb korban, mikor is az hangos szóval üdvözöltetik, minthogy olyan gyűlések között tartatik valóban számon, amelyet Isten imádatáért és dicsőítéséért tartanak. Itt szent verseket, mennyei ódákat és dicsőítéseket zengenek, a szív pedig életre kel és a magasba ragadtatik.”
Az Igazságosság Egyetemes Háza arra bíztatja a bahá’iokat, hogy vegyenek részt rendszeresen az ünnepen:
„Bahá’u’lláh világrendje átfogja a társadalom minden szegmensét; beleszövi az élet szellemi, igazgatási és társas folyamatait; és az emberi kifejezésmódot a maga változatos formájában egy új civilizáció felépítése felé irányítja. A Tizenkilencnapi Ünnep mindezen jellemvonásokat magában foglalja a társadalom alapvető szintjén. Működjön faluban, kisebb vagy nagyobb városban, az egy olyan intézmény, amelynek tagja minden bahá’í. A célja, hogy elősegítse az egységet, biztosítsa a fejlődést, és örömet teremtsen.”
Az ünnep három részből áll.
1. Az áhítat rész, amikor a barátok imádkoznak, énekelnek, és valamilyen szellemi témában előadást hallgatnak, vagy elmélyülnek.
2. Az Ünnep Igazgatási része, amikor a közösség ügyeit tanácskozás formájában beszélik meg a résztvevő barátok. Áttekintik a Hit előremenetelét, megismerkednek az Igazság Egyetemes Házától kapott útmutatásokkal, és javaslatokat tesznek a Helyi Szellemi Tanácsnak megfontolásra, vagy az Országos Szellemi Tanácshoz való továbbításra. Sőt az Igazság Egyetemes Háza felé is lehet javaslatot, vagy kérdéseket intézni.
3. A társasági rész, ami a barátság, a vendéglátás, és a szeretet ideje. Lehet zenét, előadásokat hallgatni, gyerekek bemutatóját nézni, tehát olyan kulturális kifejezésmódokat használni, melyek méltóságteljesek és örömteliek, melyek életet visznek az Ünnep ezen részébe.
A Tizenkilenc Napi Ünnepre alaposan fel kell készülni, nemcsak a vendéglátónak, hanem a javaslattevőknek, az előadóknak,a gyerekeknek, és azoknak is, akik egyszerűen csak résztvevői az ünnepnek. Ehhez ad segítséget Az Igazság Egyetemes Háza, a következőképpen:
„Az Ünnepre való felkészülés fontos elemeit alkotják a megfelelő Írások kiválasztása, a jól olvasók előre történő felkérése, valamint az illemtudó hozzáállás mind a szellemi rész átadása, mind pedig az abban való részesülés során. Az arra való figyelés, hogy az Ünnepet milyen környezetben tartják meg, akár bent vagy kint, nagyban befolyásolja az élményt. A tisztaság, a hely praktikus és dekoratív kialakítása mind jelentős szerepet játszik. A pontosság szintén a jó felkészülés mércéje. Az Ünnep sikere igen nagy mértékben függ az egyén felkészülésének és részvételének a minőségétől. A szeretett Mester a következő tanácsot adja nekünk: ’Fektessetek nagy hangsúly a Tizenkilencnapi összejövetelekre, hogy az Úr szerettei és a Könyörületes szolgálóleányai ezen alkalmakkor orcájukat a Királyság felé fordítsák, az Úrral való egyesülést zengjék, Isten segítségéért esedezzenek, örömteli szeretettel viseltessenek egymás iránt, valamint, hogy erősödjenek tisztaságukban és szentségükben, Isten félelmükben, valamint a szenvedélytől, és az éntől való mentességükben. Ezáltal szakítják el magukat ezen világtól, és merülnek el a szellem illatözönében.’”
| |